Nagyvilág

A tüntetők nem hagyják el a Tahrír teret

A két hete tartó kairói tiltakozásban részt vevők hétfőn sem voltak hajlandók elhagyni a városközpontban lévő Tahrír teret. Több ezer ember töltötte a téren az éjszakát, s a jelenlévők megmotozták a térre frissen érkezőket, nehogy bajkeverők vegyülhessenek közéjük.

A demonstrálók a jelek szerint hosszabb időre akarnak berendezkedni a téren, ahol megjelentek az élelmiszerárusok, utcai zenészek és versfelolvasók. Az egyiptomi főváros többi részén az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba. A hatóságok hétfőn a kijárási tilalmat is tovább mérsékelték, s az már csak este nyolctól reggel hatig tart. Bár az iskolák továbbra is zárva vannak, több üzlet és bank kinyitott.
Kormányellenes tüntetők újra gyülekeznek a kairói Tahrír téren (fotó: MTI/EPA)

Kormányellenes tüntetők újra gyülekeznek a kairói Tahrír téren (fotó: MTI/EPA)

Alexandriában, az ország második legnagyobb városában hétfőre csökkent az utcai demonstrációban részt vevők száma, de hírek szerint kedden és csütörtökön nagyobb tüntetés készül. Az egyiptomi kormány ígéretet tett rá, hogy vizsgálatot indít a hivatali korrupció ügyében. Ennek részeként kedden kihallgatják Zohair Garana volt idegenforgalmi minisztert, valamint a lakásügyi és a külkereskedelmi tárca korábbi vezetőjét. A MENA hírügynökség jelentése szerint az egyiptomi főügyész megtiltotta Habíb el-Adli korábbi belügyminiszternek, hogy elhagyja az országot, és zároltatta a bankszámláját.

Ugyancsak a hírügynökség jelentette, hogy Hoszni Mubarak elnök utasította a parlamentet és a legfelsőbb fellebbviteli bíróságot azoknak az alsóbb szintű bírósági ítéleteknek a felülvizsgálatára, amelyek több száz kormánypárti parlamenti képviselőtől elvették a mandátumát a kampányban és s szavazásban tapasztalt rendellenességek miatt, ám amelyeket a választást lebonyolító tisztviselők nem vettek figyelembe.

A tavalyi választáson a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt az 518 parlamenti hely több mint 83 százalékát szerezte meg. Ha végrehajtják a bírósági ítéleteket, s a szabálytalankodó képviselőket megfosztják mandátumuktól, sor kerülhet a parlament feloszlatására és új választások kiírására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik