Nagyvilág

Ünnepségen robbantottak a pakisztáni merénylők

Legalább negyvenhárom halálos áldozata van egy síiták ellen pénteken elkövetett merényletnek Pakisztán délnyugati részén.
Kapcsolódó cikkek

Az ázsiai országban kisebbséget alkotó muszlim csoport tagjait a héten már második alkalommal érte támadás.

A rendőrség egyik magas rangú tisztségviselője elmondta, hogy a 78 embert megsebesítő robbantás Beludzsisztán tartomány székhelyén, Kvettában történt, a palesztinokkal vállalt szolidaritás jegyében tartott ünnepségen.

A délelőtti órákban Pakisztán északnyugati részén a szintén vallási kisebbségnek számító és az iszlám szunnita ágával teljesen ellentétes nézeteket valló Ahmadi szekta egyik mecsetjénél robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő, aminek következtében legalább egy személy életét vesztette, és többen megsebesültek.

Szerdán egy lahori, síiták elleni hármas merénylet összesen 35 ember életét oltotta ki, és ezt a támadást a pakisztáni tálibok vállalták magukra. A szunnita szélsőségesek legfőbb törekvése, hogy megdöntsék a nyugatbarát – és az áradások károsultjainak nyújtott segítség elégtelensége miatt egyébként is sebezhetővé vált – pakisztáni kormányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik