Nagyvilág

Az egykori izraeli főrabbi találkozna az iráni elnökkel

Meir Lau, a náci haláltáborokat túlélő egykori izraeli főrabbi arra kérte a brazil államfőt, hogy szervezzen meg egy találkozót a holokauszttagadó iráni elnökkel, Mahmúd Ahmadinezsáddal.

“Buchenwaldi gyermekként találkozni akarok vele, hogy hallgassa meg tanúságtételemet, és bebizonyíthassam neki, hogy rosszul teszi, ha tagadja a soá (holokauszt) tényét… A találkozó bárhol és bármikor lehet” – mondta a rabbi Jeruzsálemben Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnöknek, aki felkereste a Jad Vasem emlékhelyet. Meir Lau 1945-ben, 8 éves korában szabadult ki a buchenwaldi koncentrációs táborból, és 1993 és 2003 között Izrael főrabbija volt. Jelenleg Tel-Avivban tölti be ezt a posztot.

A brazil államfő hétfőn kezdte közel-keleti látogatását, amely során felkeresi a megszállt palesztin területet és Jordániát is. A II. világháború alatt legyilkolt hatmillió zsidónak szentelt emlékhelyen kijelentette, hogy “oda szinte kötelező lenne ellátogatnia minden emberi lénynek, aki egy nemzetet akar vezetni… Mi, akik a demokráciáért és az emberi jogokért harcolunk, ezzel a látogatással erősítenénk meg, hogy semmilyen esetben sem engedünk megismétlődni egy olyan dolgot, mint a holokauszt. Ezt az emberiség nem engedheti meg, és nap mint nap el kell mondania ahányszor csak kell, hogy Soha többé, soha többé, soha többé”.

Lula az első brazil elnök, aki a Közel-Keleten jár, Iránba májusban készül. Hétfőn tárgyalt az izraeli vezetőkkel és felszólalt a parlamentben. Kedd délután a megszállt területre, Betlehembe utazott, ahol a Palesztin Hatóság elnökével, Mahmúd Abbásszal találkozott.

A szélsőjobboldali Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter kifogásolta a brazil elnök programjában, hogy Lula nem koszorúzta meg Herzl Tivadarnak (Theodor Herzl), a modern cionizmus atyjának sírját, miközben tervbe vette ugyanezt Jasszer Arafat palesztin vezető végső nyughelyénél. Liberman ezért – mint közölte – bojkottálta Luiz Inacio Lulának a kneszetben hétfőn elmondott beszédét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik