Nagyvilág

Nem enyhült a feszültség Washington és Izrael között

Még mindig nem enyhült a feszültség a két szövetséges között. Az ellentét oka, hogy 1600 új zsidó ház felépítését engedélyezték, a főleg arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben.

Vasárnapra sem enyhült a feszültség Washington és Izrael között. Az amerikai külügyminiszter után az amerikai elnök egyik legbefolyásosabb tanácsadója is “sértésnek” nevezte az újabb zsidó telepek építéséről szóló izraeli bejelentést. Az amerikai alelnök jeruzsálemi látogatására időzített bejelentéssel kapcsolatban vizsgálatot indított az izraeli kormányfő, és nyugalomra intette a két szövetséges közötti nagy krízisről beszélő embereket.

telepépítésekről szóló bejelentés nemcsak “sértés” volt, hanem alá is ássa a közele-keleti béke elérésére tett erőfeszítéseket – jelentette ki David Axelrod, az NBC vasárnap reggeli beszélgetős műsorában. A Barack Obama amerikai elnök egyik legbefolyásosabb tanácsadójának számító Axelrod elmondta, hogy a bejelentés időzítése “nagyon ártalmas” volt a palesztinok és Izrael közötti béketárgyalások újrakezdésére.

Izrael kedden, Joe Biden amerikai alelnök izraeli látogatása alatt jelentette be, hogy 1600 új zsidó ház felépítését engedélyezik a főleg arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben. A városrészt a palesztinok leendő államuk fővárosának tekintik, és a zsidó telepek építése a két fél közötti béke legnagyobb akadályának számít.

Az amerikai alelnök elítélte a bejelentést, amely szerinte aláássa a két szövetséges közötti bizalmat. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken szokatlanul erős nyilatkozatban “sértőnek” nevezete a “nagyon negatív üzenetet küldő”, és “mindenkinek nehéz pillanatokat okozó” bejelentést. Axelrod közlése szerint Biden, és Clinton szavai tükrözték Obama véleményét az esetről, és szerinte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő “vette az üzenetet”.

Az izraeli kormányfő, a vasárnapi kabinetülés után bejelentette, hogy vizsgálóbizottságot hoztak létre annak kiderítésére, hogy a bejelentést miért Biden látogatásakor tették. Netanjahu “sajnálatosnak” nevezete az esetet, amelynek “soha nem lett volna szabad megtörténnie”. Ugyanakkor nyugalomra intette azokat az embereket, akik a két szövetség közötti, évtizedek óta nem látott krízisről beszélnek.

Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője “jó kezdésként” értékelte Netanjahu sajnálkozását, de közölte, hogy az izraeli kormányfőnek inkább a békefolyamatot elősegítő konstruktív ötletekkel kellett volna előállnia. Axelrod, az ABC vasárnapi beszélgetős műsorában kijelentette, hogy Izrael “fontos, és különleges szövetségese” Washingtonnak, és pont emiatt nem kellene így viselkednie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik