Energia, környezet
A klímaváltozással való szembenézés az utóbbi időben érezhetően kulcskérdés az Egyesült Államokban és a világon egyaránt. A téma így megkerülhetetlenné vált mindkét politikus számára a kampány során, de egyszerre lehetőséget is biztosít nekik, hogy pozitív és progresszív arculattal jelenjenek meg a nyilvánosságban. Az energiaellátás hosszú távú jövője ezért is a kampány fontos ütközési pontja, amit felerősített az olaj világpiaci árának szárnyalása és a közel-keleti (legfőképp iraki), venezuelai és oroszországi források bizonytalansága. Mindezen fejlemények az energiabiztonság és -függetlenség megteremtését alapvető biztonságpolitikai feladattá tették a következő elnök számára.
Barack Obama
Obama az Egyesült Államokat a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosává akarja tenni, és ennek szellemében csatlakozni kíván a Kiotóval fémjelzett nemzetközi egyezményekhez. Az ország szén-dioxid-kibocsátását 2050-re 80 százalékkal kívánja csökkenteni az 1990-es szinthez képest, aminek érdekében egy kötelező CO2-kvóta kereskedelmi rendszert kíván bevezetni.
Obama élharcos szeretne lenni (Fotó: MTI)
Mindennek kiegészítéseként támogatást nyújtana a megújuló energiaforrások használatához, és az alternatív meghajtású járművek fejlesztéséhez. Új Energia című programjában javasolja az olajcégek extraprofitjának különadóját, amelyből a középosztály számára adókedvezményt nyújtana.
John McCain
McCain szintén előrelépést sürget a klímaváltozás elleni harcban, azonban a nemzetközi koalícióhoz csak India és Kína belépése esetén csatlakozna, és kvótakereskedelmi javaslatához sem kapcsolt konkrét számokat. Az alternatív energiatermelési és felhasználási módok helyett inkább az atomerőművek létesítését, mint a tiszta és olcsó energiaforrást támogatja. Az olajról való átállás ügyében óvatosságot javasol, támogatja a magas olajárak miatt a benzin adójának átmeneti csökkentését.
McCain alelnökjelöltje a mélytengeri olaj kiaknázását sürgetni (Fotó: MTI)
Alelnökjelöltje, Sarah Palin alaszkai kormányzóként a természetvédelmi területeken és a mélytengeren található olajlelőhelyek megnyitásának egyik legnagyobb élharcosa. Bár McCain pozíciója általánosságban kevésbé „zöld”, mint Obamáé, ugyanakkor republikánus párttársával, G. W. Bush elnökkel többek között épp a klímaváltozással kapcsán volt jelentős nézetkülönbsége.
—-Kül- és biztonságpolitika—-
Az USA új elnöke számára az egyik legnagyobb kihívást az elhúzódó iraki háború lezárása jelenti. Katonai vezetők is elismerik, hogy a tálibok és az al-Kaida elleni afganisztáni fellépés sem hozta meg egyelőre a remélt eredményt, miközben a térségben az atombombaprogrammal rendelkező és az Egyesült Államokkal szemben ellenséges Iránnal is számolni kell. Tovább nehezíti a helyzetet az ismét nagyhatalmi ambíciókat ápoló Oroszországgal való viszony, akárcsak a Chavez Venezuelájával vagy Kubával meglévő feszült viszony, nem beszélve a továbbra is megoldatlan arab-izraeli konfliktusról. Az egyetlen szuperhatalom elnökének hosszú távon a szaporodó nemzetközi válsággócokkal és számos új és régi vetélytárssal, köztük a felemelkedő Kína által teremtett konkurenciával is számolnia kell.
Barack Obama
A külpolitikában ellenfelénél eredendően jóval járatlanabb Obama a témával foglalkozó elnökjelölti vitán egyenrangú partnerként tudott megjelenni. Az ezzel együtt meglévő relatív külügyi hátrányát ugyanakkor valamelyest ellensúlyozni tudta azzal, hogy egy McCainhez mérhető külpolitikai tapasztalattal rendelkező alelnökjelöltet vett maga mellé Joe Biden személyében.
Obama és a katonák – békét várnak tőle (Fotó: MTI)
Az iraki háborút végig ellenző és a republikánusok baklövésének tartó Obama az amerikai csapatok minél gyorsabb kivonását sürgeti. A hangsúlyt inkább az afganisztáni helyzet stabilizálására, és az ottani csapatok megerősítésére helyezné. Iránnal szemben a tárgyalásos rendezést támogatja, azonban amennyiben az a nyomásgyakorlás hatására se változtat a politikáján, a fegyveres akciót sem tartja kizártnak. A palesztin-izraeli konfliktusban leginkább egy olyan egyezségre helyezi a hangsúlyt, amelyet mindkét fél támogatna. Bár kiáll Oroszország tetteinek nemzetközi elszámoltathatósága mellett, Obama hibának tartaná az ország kizárását a G8-ból, és Grúzia, valamint Ukrajna esetleges NATO-tagságát is csak feltételekkel fogadná el.
John McCain
A több évtizedes külpolitikai tapasztalattal rendelkező McCain még a közvélemény ellenében is kitartott az iraki háború mellett és támogatta a csapaterősítéseket, ahogy a csapatkivonáshoz sem rendelne feszes határidőt. Az afganisztáni csapaterősítések mellett akár egy Irán elleni háborút is támogatna a nyíltan Izrael-párti politikus, amennyiben más utat már nem tart járhatónak.
McCain katonák között – Vietnámban edződött (Fotó: MTI)
Az Oroszországgal szemben a kemény, ámde együttműködő fellépés mellett kiálló politikus elképzelhetőnek tartja az ország G8-ból való kizárását, és támogatja Grúzia NATO-ba való felvételét. Kubával kapcsolatban mereven elutasítja az embargó feloldását és segélyek folyósítását, ahogy Venezuela esetében is inkább az elszigetelésben látja a megoldást.
—-Oktatáspolitika—-
Az Egyesült Államok az oktatási rendszert illetően is a végletek országa, ahol egyrészt világszínvonalú elitegyetemek működnek, másrészt viszont az állami fenntartású általános iskolákból a diákok igen nagy része funkcionális analfabétaként kerül ki. Az 1980-as évek óta az oktatáspolitika terén számos reformintézkedés született, több-kevesebb sikerrel. A 2002-ben indult nagyszabású, „No Child Left Behind” (Minden gyermekről gondoskodunk) elnevezésű program átfogó és szigorú értékelési rendszert vezetett be a közoktatásban, ugyanakkor ehhez nem társultak megfelelő finanszírozási és szerkezeti átalakítások. Így szakértők szerint a program végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár mindkét jelölt kiemelten kezeli az oktatásügyet, azzal is tisztában kell lenniük, hogy az oktatás mindenekelőtt tagállami hatáskör, ahol az elnöknek viszonylag szűk a mozgástere.
Barack Obama
Obama kiáll egy átfogó óvodai és bölcsődei rendszer kiépítése mellett. Növelné a közoktatásra fordított költségvetési kiadásokat, míg az elmaradott térségek közoktatási intézményeinek kiemelt apanázst adna.
Obama leírhatóvá tenné a tandíjat az adóból (Fotó: MTI)
Fontos programpontja a tanárképzés és a juttatási rendszer átalakítása a szakma utánpótlásának biztosítása és a pályaelhagyás visszaszorítása érdekében. Obama elképzelései szerint a felsőoktatási tandíj 4000 dollárig leírható lenne a személyi jövedelemadóból, és új ösztöndíjprogramokat is kidolgoztatna.
John McCain
McCain oktatáspolitikai elképzeléseinek egyik alapeleme a szülők iskolaválasztási szabadságának megerősítése. A tanárok képzettségének növelése érdekében speciális anyagi ösztönzőket vezetne be, miközben nagyobb gazdálkodási önállóságot adna az iskoláknak.
McCain a szabad iskolaválasztás mellett (Fotó: MTI)
A jelenlegi adókedvezmény- és ösztöndíjrendszert átláthatóbbá tenné, míg a kutatási támogatások állami címkézését megszűntetné.
—-Bevándorláspolitika—-
A kampány utolsó hónapjában a fokozódó pénzügyi válság hatására sok más téma mellett a bevándorlás is háttérbe szorult. Úgy tűnik, hogy ezt egyik jelölt sem bánja igazán. A bevándorláspolitika rendkívül kényes terület, nagyon nehéz kiszámítani, milyen üzenetekkel lehet megnyerni a választókat ebben a kérdésben. Az amerikai identitásnak továbbra is központi eleme a bevándorlók iránti tolerancia, ugyanakkor a többség összefüggést lát a bevándorlás és a gazdasági problémák között. Sok kékgalléros munkás tart például attól, hogy a bevándorlók miatt el fogja veszteni a munkahelyét. Becslések szerint jelenleg 12 millió illegális bevándorló él az Egyesült Államok területén, amivel a hatóságok egyre kevésbé tudnak megbirkózni. A közelmúltban számos nagyvárosi önkormányzat (New York, Los Angeles, Chicago) hozott az illegális bevándorlóknak kedvező liberális intézkedéseket, lehetővé téve számukra például a jogosítvány megszerzését. A bevándorlással kapcsolatos aggályokat mindkét jelöltnek figyelembe kell vennie, miközben a választási győzelemhez a spanyolajkú bevándorlók egyre népesebb táborára is szükség lesz. A latin-amerikai származású szavazók dönthetik el ugyanis a csatát olyan kulcsfontosságú államokban, mint Florida, Új-Mexikó, Nevada vagy Colorado.
Barack Obama
Akárcsak McCain, támogatta a 2007-es komplex reformcsomagot. Obama határozottan fellépett az illegális bevándorlók kitoloncolásának lehetősége ellen. Kiemelt célja az illegális bevándorlók helyzetének átfogó rendezése.
Nem toloncolná ki a bevndorlókat (Fotó: MTI)
Pénzbüntetés fizetése, angol nyelvtanulás és a törvények betartása esetén az illegális bevándorlók számára lehetővé tenné az amerikai állampolgárság megszerzését. Emellett szigorúbb fellépést ígér az illegális bevándorlókat alkalmazó cégekkel szemben.
John McCain
A republikánus képviselők ellenállása miatt meghiúsult 2007-es bevándorlási reformcsomag egyik legfőbb támogatója volt. A javaslat egyszerre biztosított volna széleskörű amnesztiát az illegális bevándorlóknak, miközben erősítette volna a határok védelmét.
Nem szavazta meg a bevándorlási csomagot (Fotó: MTI)
McCain azóta konzervatívabb álláspontot foglal el a kérdésben. Bevándorláspolitikai programjában első helyen a határvédelem erősítése szerepel. Az illegális bevándorlók státuszának rendezésében egyszerre kíván szigorú és emberséges lenni. A piaci igények figyelembevételével emellett támogatja a vendégmunkások foglalkoztatását.
—-Egészségügy—-
Az egészségbiztosítás rendszerét tekintve az Amerikai Egyesült Államok a fejlett világ legellentmondásosabb országa: miközben a szövetségi (központi) költségvetésből a területre fordított összeg GDP-arányosan a legmagasabb a fejlett országok között (a 2007-es adatok alapján 15,2 százalék), az USA az egyetlen ebben a csoportban, ahol nincs általános társadalombiztosítás. Az amerikai polgárok közel 15 százalékának nincsen semmiféle biztosítási jogviszonya. Ők csak sürgősségi ellátásokra jogosultak, minden egyéb egészségügyi szolgáltatásért fizetniük kell. A biztosítottak túlnyomó része a munkáltatóján keresztül létesít biztosítási jogviszonyt (a biztosítási jogviszony a munkaviszonnyal együtt természetesen véget ér), kisebb részük közvetlenül a biztosítóval szerződik, vagy valamilyen állami program keretében részesül egészségügyi ellátásban. Az állam által finanszírozott egészségügyi szolgáltatások nem mindenki számára rendelkezésre álló valamiféle „mögöttes” szolgáltatást, alapellátást jelentenek, hanem meghatározott társadalmi csoportok számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat finanszíroznak. E programok közül a legnagyobb az idősek (65 év felettiek) számára nyújtott ellátásokat finanszírozó szövetségi Medicare, illetve a szövetségi kormányzat és a tagállamok által közösen finanszírozott Medicaid, amelyik a rossz anyagi körülmények között élők számára biztosít ingyenes alapvető ellátást. Ezen túl számos kisebb program működik, például a gyermekek, az indiánok, a háborús veteránok vagy a szövetségi kormányzati alkalmazottak részére. Az így biztosított szociális hálón azonban számtalan rés tátong; a biztosítással nem rendelkezők szinte teljes mértékben azok közül kerülnek ki, akik anyagi okokból nem tudnak biztosítási jogviszonyt létesíteni (mert például munkanélküliek, vagy egyszerűen nem keresnek annyit, hogy biztosítást fizessenek).
Az egészségügyi rendszer ezért egyszerre rendkívül drága és igazságtalan. Az általános társadalombiztosítás bevezetése azonban olyan mértékű reformot jelentene, hogy az, bár évtizedek óta napirenden van, a nagy ívű terveken eddig egyik kormányzat sem lépett túl (paradox módon még a jóléti állam kiépítésében egyáltalán nem republikánusként viselkedő Nixon-adminisztráció jutott a legközelebb a reform megvalósításához). Az általános társadalombiztosítás a Reagan óta a központi kormányzat leépítésével és adócsökkentéssel kampányoló republikánusok szemében vörös posztónak számított; a demokratákban pedig – bár programjaikban általában szerepelt – nem volt meg az elégséges politikai akarat és támogatás a tervek végrehajtására. A Bill Clinton első ciklusát domináló, Hillary Clinton nevével fémjelzett reform a párt jobbszárnyának, illetve a különféle lobbiknak az ellenállásán bukott el (a gyógyszeripari lobbinak illetve az egészségbiztosítóknak nem feltétlenül érdeke az általános társadalombiztosítás bevezetése, mivel az jelentős részben szegény ügyfeleket hozna a rendszerbe; számukra előnyösebb a meglévő ügyfeleik számára biztosított drága szolgáltatások támogatásának a növelése).
A második világháború utáni, baby boomnak nevezett népességrobbanás idején született generáció tagjai azonban kezdenek megérkezni az állami egészségügyi rendszerbe, amely a biztosítottak robbanásszerű emelkedése miatt hosszú távon nem finanszírozható tovább. Ráadásul a magas szintű ellátás finanszírozása az orvostudomány és a technológia fejlesztésével egyre többe kerül, a rendszer logikája pedig nem az olcsóbb megelőzés és folyamatos ellenőrzés, hanem a kései beavatkozás irányába hat. A reform ezért elkerülhetetlen, ebben mindkét párt jelöltje egyetért.
Barack Obama
A kezdetben meglehetősen középutas elképzelésekkel rendelkező Obama részben John Edwards az egész demokrata mezőnyt balra mozdító kampánya, részben az egészségügyet fő kampánytémává emelő Hillary Clinton hatására reformterveinek korrekciójára kényszerült. Ennek ellenére a jelenlegi tervei volt konkurenseinek programjától viszonyítva továbbra is jobbra állnak. Obama támogatja az általános társadalombiztosítás bevezetését, a rendszer gerinceként azonban a munkaadók által fizetett biztosítást képzeli el.
Barack Obama – a munkaadókkal fizettetné ki a tb-t (Fotó: MTI)
Ezt ő is jelentős (jövedelem- és társasági) adókedvezményekkel támogatná, egyúttal azonban kötelezővé tenné az alkalmazottak biztosítását. Kötelező és általános, állami forrásokból finanszírozott biztosítást vezetne be azonban mindazoknak, akik kimaradnak a jelenlegi rendszerből (például a szegényeknek és munkanélkülieknek). A demokrata jelölt átszabná továbbá a komoly forrásokat felemésztő gyógyszer-támogatási rendszert (ezt a Bush-kormányzat reformálta meg, jelentős részben a gyógyszeripari és biztosítói lobbik igényei szerint – csökkentve a „népbetegségek” kezelésére szolgáló, széles körben használt, de olcsó gyógyszerek támogatását, a drágább, ritkábban alkalmazott gyógyszerek javára).
John McCain
A republikánus jelölt nem támogatja az általános társadalombiztosítás bevezetését. Bár korábban, „különutas” pozíciójában tett erre utaló kijelentéseket, hivatalos elnökjelöltként nem teheti meg, hogy a szövetségi forrásokból finanszírozott általános társadalombiztosítás mellett tegye le a voksát. McCain a biztosítással nem rendelkező állampolgárokon a járulék fizetésére nyújtott magas adókedvezménnyel (vagyis a munkáltató által fizetett biztosítási díj – ami ebben a rendszerben juttatásnak számít), illetve az egészségügyi szolgáltatók közötti verseny erősítésével segítene (eltörölné például azt a szabályt, amelyik az egyes államok lakosainak más államokban működő szolgáltatókkal való szerződéskötését szabályozza).
John McCain egy lakossági fórumon – nem támogatja az általános társadalombiztosítást (Fotó: MTI)
A republikánusok jelöltje mindezek mellett egy meglehetősen nagyvonalakban vázolt olyan intézkedéscsomagot is bejelentett, mely megnehezítené a munkáltatónak, hogy a bérköltségek növekedése elől munkavállalóik biztosításának „lefokozásával” vagy megszüntetésével meneküljenek (ma a munkaadót ugyanis semmi sem kötelezi biztosítási jogviszony létesítésére).
—-Gazdaságpolitika—-
A kampány utolsó szakaszának meghatározó jelentőségű témájává a gazdaság nőtte ki magát. A választókat leginkább érdeklő témák között a közvélemény-kutatások szerint már 2007 ősze óta vezető pozícióban volt a gazdasági lassulás és a jelzálogpiaci válság, míg a 2008 szeptemberi krach után gyakorlatilag minden más területet háttérbe szorított. A gazdasági problémák ritka egységbe kovácsolták a pénzügyi kérdésekben sokszor élesen eltérő két nagy pártot, a Bush-adminisztrációt és az amerikai jegybank szerepét ellátó FED-et. Az első, januári költségvetési mentőcsomag még általában a recesszió felé tartó gazdaság élénkítését szolgálta többek között adó-visszatérítések segítségével.
Megoldanák a válságot (Fotó: MTI)
Az október elején életbe léptetett, 750 milliárd dolláros monstre kormányzati szerepvállalás már a pénzügyi rendszer működőképességének fenntartására irányult. A Kongresszus mindkét házában de facto többséget élvező Demokrata Párt, és a republikánusok vezetése is támogatta a részleges államosítást, kötelezettségátvállalásokat és likviditásbővítést tartalmazó csomagot, a törvényhozásban ugyanakkor mind a bal-, mind a jobbszélen súlyos kritikát fogalmaztak meg vele szemben, nem elhanyagolható módon amiatt, hogy széles választói csoportok a felelőtlen Wall Streetnek biztosított “arany ejtőernyőt” látott benne. A válságot sokan ugyanis éppen a pénzügyi szféra G. W. Bush nyolc éves elnöksége alatt tovább gyorsult deregulációjának tudták be, ami együtt a munkahelyek külföldre áttelepítésének toposzával egy fontos, és a hagyományosan inkább protekcionista demokratáknak kedvező politikai klímát eredményezett.
A pénzügyi válság mellett a kampányban, illetve az elnökjelölti vitákon is kiemelten foglalkoztak az adópolitikával és a költségvetéssel. Ezek kapcsán fontos vitapontot jelentett a Bush-kormányzat 2010-ben lejáró adócsökkentéseinek meghosszabbítása, a szövetségi üzemanyag-adó, és egy az óriás- (köztük energia ) cégek profitjára kivetendő különadó is. A költségvetés esetében jellemzően a rekordmagasságú deficit megfékezéséről, ennek eszközeként pedig az általános kiadásbefagyasztásról, a jellemzően lobbisták által felkarolt célzott támogatásokról illetve a rendkívül profitábilis gyógyszergyáraknak vagy energiacégeknek juttatott adókönnyítésekről folyt a diskurzus. A kereskedelempolitikában mindemellett továbbra is meghatározóak a szabadkereskedelmi egyezmények megkötése és ratifikálása (pl. Dél-Korea) és újratárgyalása (pl. NAFTA) körüli viták.
Barack Obama
A demokrata párt jelöltje a szeptemberi válság után támogatta a Paulson pénzügyminiszter által összerakott konszenzusos pénzügyi mentőcsomagot, de nagyobb ellenőrzési jogkört kívánt biztosítani a végrehajtó hatalom felett a sok százmilliárd dollár felhasználása tekintetében. Obama nem támogatna egy általános kiadásbefagyasztást, mondván bizonyos működő programokra éppenséggel többet kellene költeni, mint ma. Csökkentené ugyanakkor a gyógyszeriparnak a Medicaire program keretében biztosított gyógyszerárait és jelentős megtakarítást remélne az iraki háború befejezésétől is. Az energiacégekre kivetendő különadóból egy általános, háztartásonként 1000 dolláros rendkívüli támogatást biztosítana a megugrott energiaárak kompenzálásaként. Legfontosabb adójavaslata, hogy 250 ezer dollár éves jövedelem alatt egyetlen család adóterhelése sem nőne. Obama szorgalmazza a szabadkereskedelmi megállapodások környezetvédelmi és munkaügyi záradékokkal történő kiegészítését, különös tekintettel a NAFTA-ra.
John McCain
A republikánus elnökjelölt a Szenátusban ugyan megszavazta a pénzügyi mentőcsomag konszenzusos változatát, de azóta az elnökjelölti vitákon egy önálló javaslattal élt a 750 milliárd dollár felhasználása tekintetében. Ebben nem általában a bankok rossz követeléseinek megvásárlására koncentrálna, hanem közvetlenül a kockázatos jelzáloghitelek újratárgyalását segítené. McCain támogatna egy általános kiadásbefagyasztást a szövetségi költségvetésben, akárcsak az elnöki jogkör bővítését egyes költségvetési tételek egyedi megvétózására. Kiegészítve mindezt többek között az etanol-támogatások megszüntetésével, lehetőséget látna a szövetségi költségvetés 4 év alatt történő kiegyensúlyozására. Bár eredetileg nem szavazta meg, ma már meghosszabbítaná a Bush-féle adócsökkentések érvényességét, míg a vállalati nyereségadó kulcsai tekintetében további csökkentést szorgalmaz. A szabad-kereskedelem híveként McCain kiáll a NAFTA mellett, melynek újratárgyalását sem tartja szükségesnek.
(Az összeállítást a Compass Közpolitikai Intézet készítette: Fabók Márton, Győry Csaba, Kosztolányi Bálint, Szabó Imre Gergely, Sebők Miklós)
