A tájékoztatás szerint gyakorlatilag lezárták a fővárostól, Nairobitól északnyugatra a nyugat-kenyai Rift Valley tartományban fekvő Nakuru települést. Nakurutól északra, Molo körzetben a zavargások miatt több tízezren kényszerültek lakóhelyük elhagyására.
A kikuju törzs tagjai – azon etnikai csoporté, amelyhez Mwai Kibaki decemberben újjáválasztott kenyai elnök is tartozik – Nakuruban rátámadtak a luo és a kalendzsi törzs tagjaira, megtorlásul azért, hogy – mint elpanaszolták – ugyanebben a tartományban, Eldoret városában kikujukat öltek meg.
Egy nakurui lakos elmondta, hogy az éjjel – minden bizonnyal előre megtervezett akcióként – megrohanták, és porig égették a házát. Menekülés közben két holttestet látott az út mentén heverni, a tetemeken mély vágások éktelenkednek. Az illető biztosra vette, hogy sokan áldozatul eshettek az erőszaknak, hiszen az embervadászat szinte egész éjszaka folyt.
Közben Raila Odinga, a kenyai ellenzék vezére fölszólította az Afrikai Uniót, hogy a szervezet közelgő etiópiai csúcstalálkozóján ne ismerje el a jelenlegi kenyai vezetést, élén Kibaki elnökkel. Nem lenne szabad hagyni, hogy Kibaki küldöttséget menesszen a január 31-én kezdődő háromnapos találkozóra – mondta a politikus.
A december 27-i kenyai elnök- és parlamenti választásokat követő erőszakos cselekményekben az ellenzék és a szerintük csalással megválasztott elnök hívei, valamint az ellenzékhez kötődő tiltakozók és a rendőrség közötti összecsapásokban eddig körülbelül 800 ember halt meg.