Nagyvilág

Ahmadinezsád: senki sem meri megtámadni Iránt

Az iráni elnök a „számolásban" való jártasságára és Istenbe vetett hitére alapozza meggyőződését – jelentették reformer iráni lapok hétfői számukban.

A Kargozaran és az Etemad Melli című újságok az elnök előző nap, egyetemi vezetők előtt elhangzott beszédét idézte. Ebben Ahmadinezsád úgy vélte: „némely személy az országban nyomást gyakorol ránk, hogy egy bizonyos ponton engedjünk, mert különben háború lesz”. Az elnök azonban beszélgetőpartnereinek leszögezte: „nem merészelik meg, hogy háborút indítsanak”. Erre két „bizonyítékot” hozott fel.

Egyrészt emlékeztetett arra, hogy mérnöki képzettsége alapján jártas a számokban és a számításokban. A másik „érvét” pedig így fogalmazta meg: „hiszek Isten szavában. Isten pedig azt mondja, hogy mindazok, akik a becsületesség útját követik, győzedelmeskednek. Mi okuk lenne hát, hogy ne higgyenek abban: isten teljesíti ígéretét” – tette fel a szónoki kérdést hallgatóságának Ahmadinezsád, aki egyébként 1997-ben doktorált közlekedésmérnöki tudományokban.


A The Sunday Times című londoni lap legutóbbi számában egy amerikai szakértőt idézve számolt arról be, hogy The Sunday Times az amerikai védelmi minisztérium hadműveleti osztályán 1200 iráni célpont elleni tömeges méretű légi csapást terveznek. Az offenzívának az a célja, hogy három nap alatt megsemmisítsék az iráni hadképességet.


Alexis Debat, a Nixon Center nemzetbiztonsággal és terrorizmussal foglalkozó műhelyének az igazgatója elmondta: az amerikai katonai tervezők nem csupán az iráni nukleáris berendezésekre készülnek szelektált csapásméréseket mérni, hanem az egész iráni hadigépezet kiiktatását célozzák meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik