Nagyvilág

Nehéz dolga van az egyiptomi ellenzéknek

Egyiptom történelmének első többszereplős elnökválasztásán újra megméretteti magát Hoszni Mubarak jelenlegi elnök. A választásokra szeptember hetedikén kerül majd sor, így a 77 éves politikus ötödik alkalommal szállhat ringbe Egyiptom elnöki székéért.

Ez év májusában az éppen Mubarak elnök által kezdeményezett alkotmánymódosítás értelmében több jelölt számára is lehetőség nyílik arra, hogy induljon az államfőválasztáson.

Az ellenzék azonban kifogásolja, hogy a módosítások leküzdhetetlen korlátozásokat állítanak azok elé, akik az elnököt ki akarják hívni. Kettős állampolgárok nem indulhatnak, a független jelölteknek pedig minimum 250 ajánlást kell szerezniük a jelenlegi parlamenti képviselőktől, valamint a városi tanácsoktól is – értesült a CNN. Mindkét testület a Mubarak által vezetett Nemzeti Demokrata Párt befolyása alatt áll, így gyakorlatilag lehetetlen a feltételek teljesítése – fejtette ki az ellenzék.

Mubarak csütörtökön közölte, hogy rendkívüli arab csúcstalálkozót kíván összehívni a múlt szombaton elkövetett terrorcselekmények helyszínén, Sarm-es-Sejkben. Az aggasztó események miatt egységes arab jövőképre van szükség – fejtette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik