Közélet

Tarlós megszólalt Eszenyi menesztéséről

Mint korábban megírtuk, a Bors információi szerint Marton László miatt meneszthetik Eszenyi Enikőt. A lap úgy tudja, hogy helyzetét megingatta a többek által bírált vezetési stílusa, a döntéshozóknál pedig Marton-ügynél telt be a pohár.

Marton miatt meneszthetik Eszenyit
Állítólag már meg is találták az utódját. 

Az ATV megkérdezte Tarlós Istvánt, a főpolgármester pedig cáfolta, hogy napirenden volna Eszenyi menesztése. Azt mondta,

tekintettel arra, hogy ebben egyedül én dönthetek, nyugodjanak meg, és ne határozzák meg nekem az újságírók, hogy kiket küldjünk el, és kiket ne. Őszintén megmondom, ha egyáltalán foglalkoztam volna azzal a gondolattal, hogy Eszenyi Enikőt elküldjük, ezek után már akkor se küldenénk el.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik