Közélet

Internetes konzultációval ágyazna meg a kormány a pszichológuskamarának

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 06. 23. 07:31

Azt kérdezik az emberektől, hogy fel kell-e lépni azok ellen, akik megtévesztő módon ténykednek.
Korábban a témában:

„Társadalmi párbeszédet” indít a kormány július első hetében, hogy felmérje, a társadalom is szükségesnek tartja-e a fellépést az „álpszichológusok” ellen. A Magyar Idők azt írja: ha a válasz pozitív lesz, a parlament az év végén elfogadhatja a pszichológuskamaráról szóló törvényt, és azután már csak a köztestület tagjai nevezhetik magukat hivatalosan pszichológusoknak.

A kormánypárti lap szerint hasonlóan szondáznák a közvéleményt, mint a veronai busztragédia után. Akkor internetes kérdőívet tett közzé a kormány, ami többek között az éjszakai buszutakról és a sofőrök egészségügyi alkalmasságáról szólt. Az utána közzétett törvénymódosítás azonban éppen a biztonság növelését nem érintette, az iskolák kártérítési felelősségének csökkentését viszont igen.

Most arról kérdeznék az embereket, hogy támogatják-e a kamarai tagságot, a kötelező nyilvántartást, illetve a kamara által kidolgozott etikai szabályok betartatását a pszichológusokkal, illetve hogy szerintük is felelősségre kell-e vonni azokat, akik képesítés nélkül, megtévesztő módon, álpszichológusként tevékenykednek.

A pszichológuskamara tervét korábban számos szakember azért nem támogatta, mert úgy vélték: a terv nem széles körű konszenzussal, demokratikus párbeszéd útján formálódik, illetve a gyógyítással foglalkozó klinikai szakpszichológusoknak most is van kamarai tagságuk, a Magyar Orvosi Kamarához tartoznak. Emellett úgy vélték: a kamara a tervezet alapján sem a szakmai érdekképviseletet nem tudná megfelelően ellátni, sem a szakmát jogosulatlanul gyakorlókkal szemben nem tudna fellépni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.