Közélet

Farkas Flórián megúszta a kényes kérdéseket

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 05. 27. 14:24

A Lungo Drom vezetője a Fidesszel kötött megállapodásról beszélt az M1-en, az ORÖ ügyei nem kerültek elő.
Korábban a témában:

Az M1-en adott interjút szombaton reggel Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat egykori elnöke abból az alkalomból, hogy az általa vezetett Lungo Drom megújította választási megállapodását a Fidesszel.

Farkas arról beszélt, hogy a stratégiai megállapodás másfél évtizedes közös munka folytatása, és a megállapodás politikai részében piramisszerű képviseleti modellt vázoltak fel a helyi önkormányzatoktól a parlamenti képviseletig, amely biztosítja, hogy a cigányság hallassa a szavát. A szakmai részben felzárkóztatási programok szerepelnek, amelyek segíthetnek a romák felemelkedésében, ezt együtt készítik el a Fidesszel, és a megvalósításban is szerepet vállal a Lungo Drom.

A Magyar Nemzet megjegyzi: az interjúban nem esett szó a kényes kérdésekről, így arról sem, hogy hová tűnt az az 1,6 milliárd forint, amit a Híd a munka világába nevű foglalkoztatási program keretében költöttek el, és arról sem volt szó, hogy a korábban Farkas által vezetett ORÖ-nél számos nyomozás zajlik egyebek közt hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanúja miatt.

A lap korábban arról írt, hogy Farkast többször elítélte a bíróság, az 1970-es, 80-as és 90-es években, de aktáját titkosították, a zárolást még tíz évig nem oldhatják fel. A Lungo Drom vezetője azonban tavaly novemberben a kormánypárti Magyar Időknek azt mondta, az ellenzéki támadások nemcsak a személyének, hanem az egész cigányságnak szólnak, ő törvénytisztelő emberként áll a vizsgálatok elé.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.