Belföld

Megint lepaktált a Fidesz Farkas Flóriánnal

24.hu
24.hu

2017. 05. 26. 16:57

Megújította választási együttműködési megállapodását pénteken a Fidesz és a Lungo Drom – írja az MTI.

Kövér László, a kormánypárt választmányi elnöke a megállapodás aláírását követően elmondta, egy olyan megállapodást hosszabbítottak meg, amely mindkét szervezetnek sikereket hozott: a választási győzelmek mellett ugyanis a Fidesz és a Lungo Drom is elmondhatja magáról, hogy

minden korábbinál komolyabban tudta támogatni a romák felzárkózását.A házelnök hangsúlyozta, a mostani megállapodás nem egyedi, hanem az első állomása a Fidesz szövetségi rendszere megújításának, aminek során minden partnerszevezetükkel hasonló megállapodást kötnek majd.

Kövér László reményei szerint a Fidesz a választási kampányt megelőzően egy választási nyilatkozatot is tesz a szövetségeseivel közösen, amely egyfajta szerződés, vállalás is lesz arra vonatkozóan, hogy mit kívánnak tenni együtt az ország élén. A Fidesz választmányi elnöke emlékeztetett, ebben a szövetségben a Fidesz és a Lungo Drom mellett megtalálható a KDNP, a Fidelitas, a Nemzeti Fórum, a Vállalkozók és Munkaadók Pártja és a kisgazdák.

orbán viktor cigányönkormányzat (orbán viktor, balog zoltán, pintér sándor, farkas flórián, )
Nem számít az ORÖ-botrány, Farkas Flóriánnal szövetkezik a Fidesz
Úgy tűnik, a botrányok sem tépázták meg a jó barátságot.

Kövér László szólt arról is, hogy az elmúlt hét évben elért sikerek jó alapot adnak arra, hogy a választók bizalmát kérjék jövő tavasszal. Kiemelte, mostani kormányzásuk első négy éve elsősorban az ország katasztrófa széléről történő visszarántásával telt, míg a második négy esztendőt már az emelkedő pályán való mozgás határozza meg, a következő négy év pedig “a termés egy részének learatásáról, az eredmények realizálásáról” is szól majd.

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke úgy fogalmazott, a Fidesz és a Lungo Drom szövetsége az egyetlen garanciát jelenti a cigányság felzárkózásának folytatására.

Hangsúlyozta, a Fidesszel több mint másfél évtizede dolgoznak együtt sikeresen. Farkas Flórián megjegyezte továbbá, hogy a Lungo Drom rendelkezik a Fidesz után a legtöbb önkormányzati mandátummal, többel mint az összes ellenzéki párt.

Ahogy arról már írtunk, az utóbbi bő fél évben több botrányos eset is kiderült a korábban Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) kapcsolatban, például a testület luxusautó-vásárlásáról, félmilliárdos adósságról, és egy fél millió forintból feltöltött hivatali hűtőről. Május elején kiderült, hogy a rendőrség már az ORÖ-t felügyelő Kormányhivatal ellen is nyomoz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

szent-korona(1)(1)(430x286).jpg (szent korona)

Négyezer milliárdot fizetett a Szent Koronáért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73862950, JanzsÛ DÛra, Bedı-Husz·r Zsuzsanna, az Under5 nev˚ honlap Ès projekt t·rsalapÌtÛi. Ezen a fel¸leten egyszer˚en Ès gyorsan r·tal·lhatnak a kismam·k mindenfÈle gyerekprogramra, bababar·t Ètteremre, k·vÈzÛra stb. Ilyen pÈld·ul a Bud·n nyÌlt Maminti kuckÛ is, ahol a fotÛk kÈsz¸ltek. FotÛ: Gergely Schˆff, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.