Közélet

Elszabadultak az indulatok Rogán fórumán

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2017. 05. 16. 19:20

Dunai Mónika, a XVII. kerület fideszes országgyűlési képviselője a fórum elején köszöntötte azokat is, akik le akarják bontani a határon álló kerítést és arról beszélt, mindenki töltse ki a nemzeti konzultációt. Majd Rogán Antalnak ajándékozott egy Rákosmente kitűzőt, amivel hivatalosan is tiszteletbeli rákosmenti lett a propagandaminiszter.

A tárcavezető azzal kezdte, nem tudja, hogy köszönjön, jó estét vagy jó napot, mert hat után estét mondana, de az idő még a napot-ot indokolná.

Szóval, a tények és a körülöttünk érzékelhető világ ellentétben van. Nem úgy, mint azok a témák, amikről beszélni fogok, mondta.

Majd a 2010-es kormányváltásig kanyarodott vissza, akkor nem volt szokás szerinte kiállni a magyar érdekekért, de ők változtattak ezen.

A hvg.hu újságírója a fórum előtt megkérdezte Rogánt, mi lehet annak az oka, hogy Orbán Viktor mostanában elég sokat posztol a Facebook-oldalára, Putyinnal az oldalán. A fórumozóknak Rogán azt mondta, azt válaszolta, azért, mert Gyurcsány. Mármint hogy ő is fotózkodott vele, még Totó kutya is ott volt.

Megjelent Juhász

Fotó:Bielik István

Hirtelen megjelent a fórumon Juhász Péter, az Együtt elnöke és hatalmas felzúdulás között helyet foglalt és élőzni kezdett.

“Na, elhúzok a gecibe”, reagálta le Juhász érkezését egy fórumozó.

Rogán sokáig semmi másról nem beszélt, csak arról, hogy egy csődbe jutott országot vettek át, amit mára felvirágoztattak.

A rezsicsökkentés az egyik legnagyobb eredményünk.

De ezek mellett szerinte növelték a közbiztonságot is, megemelték a rendőrségi állomány létszámát is.

“Ha nekünk nem hisznek, kérdezzék meg az ide érkező amerikai színészeket”, mondta. Mert ők áradoznak arról, hogy itt lehet a főváros utcáin sétálgatni sötétedés után.

Éles váltás után rákanyarodott arra, hogy hirtelen szembesülniük kellett egy modern kori népvándorlással, ezt a problémát nem ők akarták, hanem a nyakukba kapták.

Nekik az a feladatuk, hogy megvédjék az országot, mert ahogy fogalmazott:

Egy muzulmán soha nem fog a kereszténydemokratákra pártra szavazni, nem adja fel a gyökereit és amíg nem lesz saját pártja, addig akár az is megtörténhet, ami Brüsszelben, riogatott, majd hozzátette, hogy:

A kerítés az egyik legsikeresebb intézkedésünk.

Igaz, előtte ugyanezt mondta a rezsicsökkentésre. A határzárról elmondta, szerinte a terrortámadásokat nem lehet nem összekötni a menekülthullámmal.

Fotó:Bielik István

Bár – ahogy fogalmazott – az EU a mai napig nem tett le a kényszerbetelepítésről. Felhívta a közönség figyelmét, hogy ha a jövőben az európai közösség Magyarország elleni intézkedéseket fog hozni, annak a hátterében egyetlen dolog fog állni. Nem, nem Soros György, bár mindenki ezt várta, hanem a bevándorlás támogatása.

És kitört a balhé

Ami nagyjából ugyanaz. De csak hiányolnia kellett a hallgatóságnak Sorost, Rogán hosszú percekig beszélt az általa Soros-féle civil szervezeteknek nevezett NGO-król, a macedón helyzetről és a Soros-hálózatról, ahová szerinte egyetemek, politikusok… És itt elszabadultak az indulatok, mert Juhász Péter hangosan válaszolni próbált.

Juhász és a Szolidaritás tagja, Vajda Zoltán hangos szóváltásba kezdett a közönséggel, a korrupciós ügyeiről faggatta volna a politikust, de Rogán nem válaszolt.

Egy jellemző párbeszéd egy fideszes és egy ellenző megjelent között:

– Takarodj innen, a kurva anyád!
– Jogunk van itt lenni, elloptátok mindenünket!

Rogán azt mondta, azért nem válaszol Juhásznak, mert az a feleségét és a családját gyalázza, de az ellenzéki politikus úgy válaszolt, ez is csak hazugság, 200 ember előtt hazudott ezzel most is, ő nem tett ilyet.

Csak önről mondom, hogy lop, tette hozzá.

Végül az Együtt elnöke elhagyta a termet és kintről próbálták megzavarni a fórumot, egy hangosbeszélőből próbált üzenni a miniszternek.

De semmi nem hallatszódott be a terembe. Még a függönyt is behúzták előtte.

*

A fórum végén a miniszter elmondta a hallgatóságának, örül, hogy eljött Juhász és bandája, abból a szempontból mindenképp, hogy legalább megtudták a kerület lakói is, mi zajlik a parlamentben, milyen a közhangulat. (Juhász Péter nem parlamenti politikus, nem országgyűlési képviselő – T. R.)

Majd azzal búcsúzott, megy, mert Orbán Viktor ma érkezik haza Kínából és még találkoznak:

Dolgoznunk kell még.

Dunai Mónika is elbúcsúzott, megnyugtatott mindenkit, 10 ember zavarta meg őket, majd azzal a kéréssel fordult a hallgatósághoz, mosolyogva, szép szavak mondva válaszoljanak azoknak, akik kinn várják őket.

De nem várta őket kinn senki, csak a sajtó, aki még megpróbálta elcsípni a távozó Rogánt, de a sofőrje legalább háromszor változtatott helyet az első és a hátsó kijárat között, a miniszternek pedig sikerült függönyök takarásában távoznia.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.