Közélet

Nincs olyan elképzelés a vasárnapi munkavégzésre, amellyel a kisboltok jól járnának

Több ezer üzletre kerülhet lakat.

Több tízmilliárd forint többletkiadást jelenthetnek a kiskereskedelemben a vasárnapi nyitvatartás szabályozásával kapcsolatban eddig felmerült tervek. A szigorítások mértékétől függően több ezer kisbolt is lehúzhatja a redőnyt – írja a Világgazdaság.

A lap emlékeztet arra, hogy több lehetőség is felmerült, az egyik szerint egységesen több mint száz százalék lenne a vasárnapi pluszjuttatás, a másik szerint sávosan változna a mértéke – például délig maradna a jelenlegi 50 százalék, utána 200 százalékra vagy még magasabbra emelkedne.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint kivétel nélkül jelentős költségnövekedéssel járnak az eddig felmerült javaslatok. A kötelező szabad vasárnapok számának növekedése is sokba kerülne, mert több alkalmazottat igényel. Bármilyen szigorításnak a magyar tulajdonú kisboltok látnák kárát, hiszen ők eleve jóval alacsonyabb fizetéseket tudnak kitermelni, mint a nagyobb cégek – vélekedett Vámos György.

A szövetség becslése szerint a 140 ezer hazai üzletből mintegy 40 ezer tart nyitva vasárnap, ezek háromnegyede kis magyar cég. Az ágazatban egyébként a vasárnapi munkavégzésnél égetőbb probléma a munkaerőhiány, a hazai cégek még a szlovákiai fizetésekkel sem tudnak versenyezni. Négy év alatt megkétszereződött a betöltetlen állások száma a kereskedelemben, idén 3819-nél járnak, noha jelentősen, 11 ezerrel csökkent a boltok száma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik