Közélet

Az utolsó pillanatban kosarazta ki Merkel Orbánt

24.hu
24.hu

2015. 12. 01. 08:19

A német befektetők érdeklődése is visszaesett hazánk iránt.

A máltai menekültügyi uniós csúcson külön is találkozott volna Orbán Viktor Angela Merkellel, de német részről az utolsó pillanatban lemondták a megbeszélést – értesült a VS.hu. Miniszteri szintű találkozók is elmaradtak, a német-magyar kapcsolatok mélypontra jutottak.

A máltai magyar delegáció egy tagja elmondta: készültek az Orbán-Merkel találkozóra, minden háttéranyagot kinyomtattak, bekészítettek, amikor Merkel stábja közölte, hogy nem lesz semmi. A döntés okát nem nevezték meg, de úgy tudni, azért mondták le a megbeszélést, mert októberben Madridban már kifejezetten fagyos volt a hangulat a magyar miniszterelnök és a német kancellár tárgyalásán. Merkel szemrehányást tett Orbánnak, hogy lassan a „legnagyobb ellenzékévé válik”, holott elvileg stratégiai szövetségesek és egy pártcsaládhoz tartoznak.

Két héttel ezelőtt tartották Berlinben a szokásos magyar-német fórumot, ahová két magyar minisztert is meghívtak, de Szijjártó Péter és Balog Zoltán lemondta a részvételt. Ugyanígy tett előttük a német külügyminiszter is. A fórum korábban hagyományosan magas szintű párbeszédek színtere volt, de most miniszteri részvétel nélkül zajlott le.

Német politikusok egyébként nem nagyon bírálják nyíltan Magyarországot, a külügyminiszter utoljára szeptemberben kritizálta Orbánt, amiért szerinte nem tanúsít elég szolidaritást a menekültkérdés közös megoldásának érdekében. Angela Merkel októberben egy zárt fórumon mondta azt, hogy önzőnek és kicsinyesnek tartja a keleti tagállamok viselkedését menekültügyben.

A gazdasági együttműködés jövője is kérdéses, a VS.hu forrása szerint egyre kisebb az érdeklődés Németországban a magyar lehetőségek iránt, jelentősebb bővítésre, nagyobb befektetők megjelenésére nem nagyon lehet számítani mostanában. Az utóbbi hónapokban többször is előfordult, hogy az érdeklődés hiánya miatt kellett Németországban magyarországi befektetési lehetőségekről szóló rendezvényt lemondani.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.