Gazdaság

Oszkó: nincs új, az idei büdzsét befolyásoló tétel

Oszkó Péter szerint nincs olyan ismeretlen tétel, pénzforgalmi szám, amely most került volna elő és megváltoztatná az idei évi költségvetés viszonyszámait.

A volt pénzügyminiszter azzal kapcsolatban szólalt meg, hogy pénteken a KSH korrigálta a 2009. évi adatokat: a kormányzati szektor “maastrichti” hiánya tavaly a nemzeti számlák előzetes adatai alapján 1136 milliárd forint volt, a GDP 4,4 százaléka, szemben a korábban közölt 4,0 százalékkal (1035 milliárd forint).

Orbán Viktor miniszterelnök még csütörtökön, a TV2 Tények Este című műsorának éjjel sugárzott adásában azt mondta: nem stimmel a 2009-es költségvetési hiány; a tavalyi büdzsében szereplő 3,9 százalék helyett ugyanis “a mostani tudásunk szerint” 4,4 százalék lesz a deficit, ami jóval több mint százmilliárd forintos különbözetet jelent, amelynek sorsát fel kell deríteni. Hozzátette, mindezt kénytelenek voltak közölni Brüsszellel is.

Oszkó Péter ezzel kapcsolatban leszögezte: az éves, normális eljárási rend része, hogy az év végi tényleges pénzforgalmi adatok ismeretében a következő év márciusában előzetes, szeptemberre pedig végleges eredményszemléletű számítás kerül nyilvánosságra.

Mint mondta, előfordul, hogy technikai elszámolási szabályok miatt, így amiatt, hogy melyik évben mit, milyen összegben kell elszámolni, a március és a szeptemberi adat között eltérés van. Emlékeztetett arra, hogy ez történt 2009-ben is, amikor a 2008-as notifikációt 2009 szeptemberében véglegesítették, és akkor az uniós támogatások időzítése, és egyéb kérdések miatt a 3,4 százalékos hiány 3,8 százalék lett.

De ez nem jelenti azt –- mutatott rá -, hogy bármilyen ismeretlen tétel került elő, a pénzforgalmi adatok semmilyen módon nem változnak, azok ismertek és véglegesek voltak év végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik