Gazdaság

A 16%-os adó 20,4% lesz – álom marad az egymillió munkahely

Az államháztartás helyzete miatt a nettó adóalapra nem vezethető be a 16 százalékos, egykulcsos adó.

Az egykulcsos adó bevezetése ellentmond a társadalmi szolidaritás, a nemzeti összetartozás koncepciójának – mondta Róna Péter az ATV-nek. A közgazdász szerint ennek az üzenete, hogy a kormány a jövőt a társadalom sikeresebb rétegeire bízza, a szerényebb körülmények között élőkről megfeledkezik.

Ez legfeljebb olyan országokban megalapozott, ahol jelentős a társadalmi mobilitás, de ilyen Magyarországon gyakorlatilag nem létezik. A gazdasági szakemberek az egykulcsos adóról egyöntetűen úgy vélik, hogy az a jómódúaknak kedvez, a gazdasági növekedést sem segíti. Az adóelkerülés ellen fejletlenebb adórendszer esetén egyértelműen hatékony – mondta Róna.

Az egykulcsos szja negatív hatásait nem lehet a minimálbér emelésével kompenzálni, mert az alulfoglalkoztatottság egyik legfőbb oka a képzetlen munkaerő versenyképtelensége. Ha Orbán Viktor a minimálbér megemelésével akarja bevezetni az egykulcsos adót, akkor elbúcsúzhat az egymillió munkahely álmától. Ezt a terhet megint csak a honi gazdaság fogja elszenvedni, így a 3,8, illetve a jövőre kitűzött 3%-os hiánycél sem lesz tartható.

A téma kapcsán az InfoRádiónak Vámosi-Nagy Szabolcs azt mondta, lehetséges az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése 2011-től, de a költségvetés helyzete nem teszi lehetővé, hogy ezzel egyidejűleg az adójóváírást és a szuperbruttósítást is megszüntessék. Az Ernst and Young adóigazgatója hozzátette: amennyiben a mostani szuperbruttó rendszer szerint fogják meghatározni az adó alapját, akkor a 16 százalékos adó 20,4 százalék lesz.

Vámosi-Nagy Szabolcs meglepődne, ha a nettó adóalapra vezetnék be a 16 százalékos, egykulcsos adót, mert ezt az államháztartás helyzete és a hiánycélok nem teszik lehetővé. A szakember kizártnak tartja, hogy az adójóváírás kivezethető úgy, hogy a minimálbéresek nem járnak rosszul, és szerinte a gyerekek után járó kedvezményeket is megadják.

Az adójóváírás megszüntetésére egy mód kínálkozik: ahogy emelkedik a minimálbér, azzal együtt folyamatosan csökkentik az adójóváírást – fejtette ki a szakértő. Az adóigazgató szerint egyszerre nem tudják annyival növelni a minimálbért, hogy azonnal kivezessék az adójóváírást, mert ezzel cégek mennének tönkre.

Egyszerű és arányos adórendszert szeretne Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő azt mondta: különböző variációk kerülnek a kormány elé, ő azonban a 16 százalékos legalacsonyabb kulcsot fogja támogatni.

Ajánlott link:

Róna: Orbán elbúcsúzhat az egymillió munkahely álmától (atv.hu)
A szuperbruttóra vetítve lehet 16 százalékos az adókulcs (InfoRádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik