Üzleti tippek
közmunkások esztergomban (Array)

Nem veszejtené el a kormány a közmunka jelleget

24.hu
24.hu

2016. 05. 03. 07:02

A közmunka túlsúlyát az Európai Bizottság is kifogásolta, szerintük a közmunkarendszer nem támogatja eléggé a résztvevők visszatérését a nyílt munkaerőpiacra.
Korábban a témában:

A közmunka uralja a 2017-es költségvetés foglalkoztatási alapját is, írja a Világgazdaság. Jövőre 15 milliárddal kevesebb pénzt áldoz a kormány közfoglalkoztatásra, mint tette ezt idén. Ebben az évben 340 milliárdot szántak a foglalkoztatás bővülésére, a jövő évi tervezet azonban aggodalomra ad okot Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapban (NFA) jövőre a közfoglalkoztatásra 325 milliárd forintot szánnak, aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre viszont csak 16 milliárdot. Kordás szerint így csak a közmunkával járul hozzá a kormány a foglalkoztatás bővítéséhez.

A szakképzési és felnőttképzési támogatásokra több pénz jut jövőre, mint idén. Igaz ez az uniós programok elő- és társfinanszírozására is, ahova 15 milliárddal több megy 2017-ben, mint ebben az évben. A bérgarancia-kifizetésekben csökkenés várható, míg a munkanélküliek ellátására, valamint a foglalkoztatási és képzési támogatásokra ugyanakkora lesz a keret, mint a tavalyi évben volt.

Valószínűleg közmunkára még 325 milliárdnál is több juthat jövőre, legalábbis Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatából erre lehet következtetni. A Világgazdaság szerint ez a gyakorlat azért is vitatható, mert a közmunka elvileg az állam feladata lenne, márpedig az NFA legtöbb bevétele a munkaadók és munkavállalók által befizetett különféle járulékokból származik.

A közmunkarendszer túlsúlyát az Európai Bizottság is kifogásolta, szerintük a közmunkarendszer nem támogatja eléggé a résztvevők visszatérését a nyílt munkaerőpiacra, vagyis könnyen beleragadnak a rendszerbe. A brüsszeli jelentésből az is kiderül, hogy a közmunkások jelentős részének, 47 százalékának volt közép- vagy felsőfokú végzettsége.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. szeptember 6.
Patyi András rektor (középen b) és Trócsányi László igazságügyi miniszter (középen j) érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségére az egyetem új oktatási épületében 2017. szeptember 6-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.