Üzleti tippek

Csak a cégek negyede emelné a fizetéseket

Nagyobb létszámbővítés nem várható a kkv-szektorban, és fizetésemelésre is csak minden negyedik vállalkozás készül.

A hazai kis- és középvállalkozások döntő többsége nem akar több munkavállalót felvenni a következő egy évben, így nem várható a szektorban a foglalkoztatás látványos bővülése – derül ki a K&H kutatásának adataiból.

A kkv-vezetők körében végzett legutóbbi felmérésük azt mutatja, hogy a vállalkozások túlnyomó része meg van elégedve a jelenlegi dolgozói létszámával, és kevés cég fog álláshirdetést kiírni a következő egy évben.

A létszámbővítést tervező cégek aránya ugyanis 21-ről 13%-ra zuhant, és közülük is legtöbben csupán néhány főt fognak felvenni. Jó hír azonban, hogy az elbocsátások aránya sem növekedett (3%).

„A megkérdezett cégvezetők válaszai alapján továbbra sem várható a kkv-szektorban a foglalkoztatás látványos javulása. A cégmérettel párhuzamosan ugyanakkor az elhelyezkedés esélye egyértelműen javul. Míg a mikro- és kisvállalkozások csupán 12, illetve 13 százaléka tervez létszámbővítést, addig a középvállalatok esetében már 23% ez az arány” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-marketing főosztályvezetője.

Zsebbe vágó

A fizetésekre inkább a jelenlegi jövedelem szinten tartása a jellemző, hiszen a cégvezetők túlnyomó része (70%) változatlan bért fog utalni a következő egy évben. Fizetésemelésre a cégek 22%-a készül a félévkori 30% helyett, ilyen alacsony arány mindössze egyszer fordult elő az elmúlt tíz évben.

Régiós szinten azonban jelentős eltérések vannak a bérezésben. Nagyobb fizetésre a Dél-Dunántúlon és a fővárosban dolgozók számíthatnak a leginkább (29% és 25%), míg a Nyugat-Dunántúlon dolgozók a legkevésbé (16%).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik