Miért a korlátolt felelősségű társaság (kft.) a legnépszerűbb a kis- és középvállalkozások (kkv) körében? Legnagyobb előnye, hogy a tagok anyagi kötelezettsége a társasággal szemben a törzsbetét szolgáltatására korlátozódik, és a társaság kötelezettségeiért – néhány, törvényben meghatározott kivételtől eltekintve – nem felelnek. Jelentősebb különbségek a törzstőke mértékében, annak lehetséges szolgáltatási formáiban, valamint az alapításhoz szükséges iratok formai követelményeiben tapasztalható – tájékoztat az e|n|w|c Natlacen Walderdorff Cancola nemzetközi ügyvédi iroda partnere, Bánki Orsolya.
Magyarországon a hatályos szabályozás jelentős előnye, hogy a társasági szerződést és az alapításhoz szükséges egyéb okiratokat elegendő ügyvédi ellenjegyzéssel ellátni; közjegyző bevonása nem kötelező – hangsúlyozza a jogász. Kiemeli: mindemellett: hazánkban az elektronikus cégbírósági rendszernek köszönhetően és a törvényben szabályozott szerződésminták használatával az alapítás időszükséglete néhány órára csökkenhet. A legalább félmillió forintos törzstőkének nem kell feltétlenül pénzből állnia, az lehet bármely más, vagyoni értékkel rendelkező dolog is.
A törzstőke követelménye terén a magyarhoz a lengyel szabályozás áll a legközelebb, mivel a lengyel kft. (Spółka z ograniczoną odpowiedzialnością – Sp. z o.o) alapításához nem kötelező az 5000 zlotys törzstőkét a cég bankszámláján elhelyezni; az az alapítandó társaság házipénztárába is befizethető. Ezen esetekben az ügyvezetőnek kell nyilatkoznia a törzstőke szabályszerű befizetéséről – tájékoztat Bánki Orsolya.
Szlovákia a társasági jog területén is nagy hangsúlyt fektet a vállalkozóbarát környezet kialakítására, így az utóbbi tíz évben nemcsak a Nyugat-Európából érkező nagytőke, de a magyar kis- és középvállalkozások számára is fontos befektetési célponttá vált. A szakjogász figyelmeztet, a szlovák korlátolt felelősségű társaság (spoločnosť s ručením obmedzeným – s.r.o.) társasági szerződését – a legtöbb országtól eltérően – ugyan nem kell közjegyzői okiratba foglalni, de az alapítók aláírását ettől függetlenül közjegyzőnek kell hitelesítenie. A törzstőke minimuma 5.000 euró, és egy tag törzsbetétének legkisebb mértéke 750 euró. A tervezett szlovák reformok megvalósulása esetén Szlovákiában is jelentősen felgyorsul a cégalapítás, és már két munkanapon belül lehetne korlátozott felelősségű társaságot alapítani. Ezzel egyidejűleg a törzstőke minimumösszege is 1 euróra csökkenne.
A csehországi cégalapítás nagyban hasonlít ahhoz, ami északi szomszédunknál tapasztalható. A korlátolt felelősségű társaság (Společnost s ručením omezeným – s.r.o.) törzstőkéjének minimuma 200.000 cseh korona, amelynek a 30 százalékát, de legalább a 100 000 cseh koronát már az alapításkor be kell fizetni a társaság bankszámlájára.
Annak ellenére, hogy Ukrajna nem tagja az EU-nak, a külföldiek ugyanolyan feltételekkel alapíthatnak korlátolt felelősségű társaságot (Товариством з обмеженою відповідальністю – TOV), mint az ukrán állampolgárok – hívja fel a figyelmet az ügyvéd. Az alapításhoz szükséges iratokat Ukrajnában is közjegyző előtt kell aláírni. Magyarországtól eltérően mind Szlovákiáról, mind Ukrajnáról elmondható, hogy ugyan megengedik az egyszemélyes társaságok alapítását, azonban egyszemélyes társaság nem lehet más egyszemélyes társaság alapítója.