A Gellért Kis Gábor által vizsgálni kért szerződést elnökként megkötő Szadai Károly, mostani elnökhelyettes kezdeményezte határozat szerint a testület „kinyilvánítja, hogy nem adott felhatalmazást a kuratórium elnökének arra, hogy bírósághoz forduljon” Kondor Katalin megbízási szerződése ügyében. A határozatra 14-en, kilenc tartózkodás mellett mondtak igent.
Az ülés kezdetén Gellért Kis Gábor csupán annyit közölt, hogy „törvény adta felügyeleti jogkörében eljárva” fordult a Fővárosi Bírósághoz, ám a menet közben elhangzottakból kiderült: a szerződés „kárpótlással” kapcsolatos passzusa miatt kért semmisségi eljárást.
Ezen kitétel szerint mandátumának lejárta után az elnök egy évig – korábbi fizetésének ellenében – nem szerződhet más médiumhoz, Kondor Katalin azonban a mai napig a Magyar Rádió alkalmazásában áll; Gellért Kis Gábor szerint ez a szerződésében kikötött juttatás 24 millió forintjába kerül az intézménynek.
A testület megszavazta azt is, hogy következő ülésén tekintsen át minden, a kuratórium nevében kötött, „vitatott” munkaszerződést.
Nem játékostemető, de nem is ugródeszka: jó döntés volt-e Sallai Rolandtól a Galatasaray?
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a magyar válogatott egyik kulcsemberének átigazolása előrelépés-e a karrierjében, annyi viszont bizonyos, hogy mostantól Európa egyik legfanatikusabb közönsége előtt sztárokkal játszhat együtt hétről hétre, és trófeákra hajthat a csapatával.