A tőkeemelést az indokolta, hogy a többségi tulajdonos Agrofood Rt. nem akar hitelt felhasználni a tranzakcióhoz – nyilatkozta a Világgazdaságnak Kovács László vezérigazgató.
Az 1350 főt foglalkoztató Délhús Rt. 2005 első felében a vártnak megfelelően teljesített, ez látszik a 16 milliárd forintos félévi árbevételből is – tette hozzá a vezérigazgató, aki szerint így nincs akadálya a bajai, az alsómocsoládi és a pécsi gyáregységben tervezett beruházások megkezdésének, amelynek értéke meghaladja az egymilliárd forintot.
Miért rabolta el a Fradi világklasszis úszók sorát más kluboktól?
A magyarázatért elmerültünk az állami, azon belül az egyesületi sporttámogatási rendszerben.