nyaralás, nyár, utazás (Array)
Pénzügy

Pár dolgot elhallgatott az utasok elől a Kaland Travel

24.hu
24.hu

2016. 11. 25. 11:43

Korábban a témában:

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Kaland Travel Kft. hiányos tájékoztatást adott az utazások kiválasztása szempontjából lényeges információkról, és megtévesztette a fogyasztókat az utazások áráról közölt tájékoztatásokkal.

A GVH a jogsértésért 2 millió forint bírságot szabott ki a Kaland Travel Kft.-re, és helyreigazító közlemény közzétételére is kötelezte a vállalkozást.

Azzal volt gond, hogy az utazási iroda csomagjairól csak az utazási szerződés megkötését követően közölt fontos, kötelezően feltüntetendő információkat.

Például az utazások lényegét adó fakultatív programokat és azok árát, a részvételi díjon felül, külön fizetendő tételeket (adót, illetéket stb.) és azok forintban meghatározott nagyságát, valamint az utazás elindításának feltételéül szabott legalacsonyabb létszámot.

A GVH megállapította továbbá a felsorolt utazásokkal összefüggésben, hogy a programok hirdetett ára (alapára) nem az általánosan alkalmazott fogyasztói ár volt, így a vállalkozás hamisan keltette azt a benyomást, hogy utazásait kedvezményesen lehet igénybe venni.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.