Pénzügy

Milliárdokat nyertek közbeszerzésből, mégse fizetnek az alvállalkozóknak

szerzodes-kotes(210x140)(1).jpg (szerződés kötés, partnerek, üzletközés)
szerzodes-kotes(210x140)(1).jpg (szerződés kötés, partnerek, üzletközés)

Az Aquaprofit Zrt. főként uniós pénzből megvalósított ivóvízminőség-javító közbeszerzéseket nyer el az utóbbi években. 2014-ben még 2,6 milliárd forint volt az árbevétele, 2015-ben viszont már 15,9 milliárd forint.

Hiába a sikerek, mégse fizetnek az alvállalkozóiknak – írta a Világgazdaság. A cég részese a 36 milliárd forintos Békés megyei vizes projektnek is, többek között a Mészáros és Mészáros, a Duna Aszfalt és a Békés Drén, tehát a Simicska utáni idők nagy kormányközeli építőipari nyertes cégei mellett.

Ezt a projektet az uniós finanszírozás miatt le kellett zárni 2015 decemberig, ez viszont csak úgy jött össze, hogy néhány napos próbaüzemmel, betemetetlen gödrökkel adták át a projektet, a hatóságok ezt a teljesítést igazolták.

Hiába a hatósági teljesítésigazolás – és a brüsszeli pénzek folyósítása –, az Aquaprofit kötbért számított fel, és változatos okokból tagadta meg a fizetést tucatnyi alvállalkozójának.

Az alvállalkozók teljesítését igazolta az ezzel foglalkozó kamarai szakértő, ezért a Fővárosi Bíróság e hetekben bejegyezte a végrehajtást az Aquaprofit Zrt-nél. A kezdeményezők az AGM Betonelemgyártó Zrt és az Erbo-Plan Mérnöki Szolgáltató Kft., ők mintegy egymilliárd forintot követelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik