Pénzügy

Orbán kirúgta a főborászokat

Orbán Viktor döntött, meneszti az állami Grand Tokaj Zrt. felügyelőbizottságát és végre békét akar Hegyalján – írta a Figyelő.

A kormányfő a múlt héten jól hallhatóan elveszítette a béketűrését – írta a Figyelő egy kormányfő környezetében lévő forrásra hivatkozva.

Lehet persze, hogy ez csupán városi legenda, de másnap a miniszterelnök aláírásával már kész struktúrával, konkrét nevekkel jelent meg a vonatkozó kormányhatározat a Magyar Közlönyben.

A hivatalos lap utolsó oldalán Orbán Viktor visszahívta a zrt. teljes felügyelőbizottságát, és augusztus 1-jéig adott határidőt a nemzeti fejlesztési miniszterének arra is, hogy változtassa meg a vállalatirányítási struktúrát, amelyben nem a vezérigazgató, hanem az fb a fő döntéshozó testület, és amelynek elnöke 2012 decemberétől Tombor András üzletember volt, Orbán Viktor egykori biztonságpolitikai tanácsadója.

A Figyelő forrásai szerint Orbán Viktor végre békét akar a térségben, ezt szolgálja a fővárosi vezetésű felügyelőbizottság menesztése is, amely szálka volt a helyiek szemében. Olyan fordulat várható, amellyel újra a környékbelieké lesz az irányítás, ráadásul úgy, hogy a különböző borvidéki lobbik képviselői egyaránt részt vesznek a vezetésben közvetlenül vagy egy tanác sadó testület tagjaként – tette hozzá a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik