Pénzügy

Több százezret fizethetnek a Tigáznak azok, akik késtek a gázszámlákkal

Vállalkozó ügyfelektől lehet kérni a nagyjából 12 500 forintos behajtási költségátalányt késve fizetés esetén. A Tigáz korábban ezt a szankciót nem alkalmazta. A gázcégnél adminisztratív hiba miatt magánszemélyeknek is kiküldhették a fizetési felszólítót.

Ruszin Zsolt adószakértő kongatta meg a vészharangot a Tigáz új gyakorlatával kapcsolatban:

a gázcég ugyanis májusban elkezdte alkalmazni a behajtási költségátalányt.

2013-ban fogadták el a Ptk.-módosítást, amely előírta, hogy a nem pontosan fizető üzleti ügyfelekkel szemben a beszállítók minimum 40 eurónak megfelelő behajtási költségátalányt alkalmazzanak. (Más kérdés, hogy sokan nem alkalmazták a szabályt, viszont a “nem alkalmazás” hatalmasra duzzasztotta a céges adminisztrációt.)

A behajtási költségátalány alkalmazásával az volt a cél uniós szinten, hogy visszaszorítsák a késve fizetést, és pontos pénzügyi teljesítésre ösztönözzék az üzleti megrendelőket. Ami alapvetően jó cél. Hiszen rengeteg vállalkozás szenved amiatt, hogy nem fizetnek neki időben. Ugyanakkor mint akkoriban is írtuk, aránytalanul nagy terhet róhat a késlekedőkre.

Már nem kötelező, de bármelyik partner élhet a lehetőséggel

Idén márciusban külön törvény is született a behajtási költségátalányról, amivel a korábbi automatizmust eltörölték. Innentől már a beszállító dönti el, hogy követeli-e pontatlanul fizető üzleti vevőjétől a 40 eurónak megfelelő összeget. És időkorlát is bekerült: csak az egy éven belüli számláknál alkalmazható a büntetés. Így már az uniós szabályokkal is harmonizál a magyar előírás.

Eddig közműcég nem élt ezzel a lehetőséggel. De hangsúlyozzuk: bármelyik cég követelheti a behajtási költségátalányt attól az üzleti partnerétől (vállalkozótól, vállalkozástól, cégtől, szerződő hatóságtól), aki nem fizet napra pontosan.

A másik oldalról közelítve:

akik vállalkozók, és nem fizetnek határidőre, azoknál bármikor beüthet a krach.

Elkezdhetik szállítóik bekérni tőlük a 40 eurónak megfelelő összeget az egy éven belüli késedelmesen kifizetett számlákra. Teljesen törvényesen, akkor is, ha eddig nem tették.

Több százezer forint is lehet

Mit jelent ez? Amelyik üzleti vevő rendszeresen/gyakran nem fizetett napra pontosan (vagy nem a teljes összeget fizette), annak akár több százezer forintos kötelezettsége is keletkezhet, már egyetlen partnernél is. Mint a Tigáz ügyfeleinek is. Az adószakértő által részünkre eljuttatott dokumentum alapján egy nagyecsedi kft.-nek például 25+12, azaz 37-szer 40 eurónak megfelelő összeget kell fizetnie, ami majdnem félmillió forint (462 500 forint).

Az adószakértő úgy véli, a kormány feladata lenne, hogy legalább nyilatkozat szintjén elítélje a Tigáz lépését. Hozzátette azt is: jogilag azonban egyértelmű a helyzet: a vállalkozásoknak fizetniük kell.

Magánszemélynek is kiküldhették

Egy másik ügyfél 18-szor késett a fizetéssel egy év alatt, így neki „csak” 225 ezer forint a büntetése. Csakhogy ő Z. Mária magánszemély, akire nem lehet alkalmazni a behajtási költségátalányt. Ezzel a ténnyel természetesen a Tigáz is tisztában van. Úgy tűnik tehát, hogy hiba csúszhatott a gázcég adminisztrációjába, mert magánszemélyeknek is kiment behajtási költségátalányról szóló levél.

Mint megtudtuk, a hölgy magánóvodát működtet, és megosztva fizeti a számlát mint egyéni vállalkozó és mint magánszemély. De a költségátalányt (tévesen) magánszemélyként kérték tőle. Az adószakértő több hasonló esetről is tud egyébként.

Kivizsgálják, ha valaki panaszt tesz

A Tigáz elismerte a 24.hu-nak, hogy előfordultak hasonló esetek, de mint mondták, az ügyfélszolgálat a fogyasztó panasza alapján ezeket az ügyeket kivizsgálja, és ha valóban magánszemélyként kapta a levelet az ügyfél, akkor nem kell fizetnie. Z. Mária ügyére is kivizsgálást ígért a cég szóvivője, Száraz Gábor.

Kérdésünkre, mi lesz azokkal, akik esetleg már magánszemélyként befizették a 40 eurónak megfelelő összegeket (mert csak most értesültek, hogy nem kellett volna) azt válaszolta, az ő ügyüket is kivizsgálják, ha kérik, bár ilyen esetről még nem tud a vállalat.

Miért pont most?

Felmerült a gyanú, hogy a gázcég esetleg azért most kezdte el alkalmazni a késve fizető kereskedelmi partnerek megbüntetését, mert kivonulnak gázszolgáltatóként a piacról, és nincs már veszíteni valójuk. Ruszin Zsolt adószakértő erre tippelt.

A Tigáz viszont arra hivatkozott, hogy a Ptk. alól kikerülve csak idén március 23-án jelent meg külön törvényben a behajtási költségátalány, ezért kezdték el idén májustól alkalmazni. (Holott korábban is megtehették volna.) Meg azért is, mert ettől kezdve már csak egy éven belüli számláknál lehet érvényesíteni a 40 eurónak megfelelő összegeket. Így ha később léptek volna, le kellett volna mondaniuk a kiszabható költségátalány egy részéről, és ezt nem akarták.

1 nap késedelem is indokolhatja a 40 eurónak megfelelő összeg felszámítását

A törvény értelmében a behajtási költségátalány a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként teljesített valamennyi fizetésre kiterjed. Tehát az a törvény hatálya alá tartozó ügyfél, azaz vállalkozás, illetve ún. szerződő hatóság, amelyik késve fizeti meg a számlát, azzal szemben a szolgáltató jogosult a követelés behajtásával kapcsolatos költségek fedezetéül 40 eurónak megfelelő, úgynevezett behajtási költségátalányt kiszámlázni. A törvényi szabályozás nem tesz különbséget arra vonatkozóan, hogy a fizetési késedelem 1-2 nap, vagy 3-4 hónap.

Száraz Gábor szóvivő azt is megemlítette, hogy a társaság elmúlt években realizált veszteségei, valamint a rezsicsökkentés és az ágazati különadók jelentette terhek szükségessé tették a működési költségek csökkentését, a költséghatékonyság fokozását és a bevételek egyensúlyba hozását. Ennek egyik eleme a kintlévőségek hatékonyabb és eredményesebb kezelése. E folyamat részeként a Tigáz a kintlévőségek mértékének csökkentését első körben igyekezett azzal elérni, hogy érvényt szerezzen a pontos számlafizetésnek, valamint a késedelmeknél gyakrabban vette igénybe kintlévőség-kezelők szolgáltatását. Ezután következett a 40 eurónak megfelelő átalány alkalmazása.

Kérdésünkre, hogy vajon akkor is bevezette volna-e a Tigáz a behajtási költségátalányt, ha nem vonul ki a piacról, igennel válaszolt.

Derült égből

A behajtási költségátalánnyal kapcsolatban hangsúlyozta azt is, ha egy vállalkozónak késedelmes fizetés miatt többször is esedékes a behajtási költségátalány, ott valószínűleg nem figyelmetlenségről van szó. Inkább arról, hogy az ügyfél rendszeresen nem fizetett időben, és arra sem vette a fáradságot, hogy ha likviditási problémái voltak, fizetési haladékot kérjen – tette hozzá.

Nyilván így van – ezt meg mi tettük hozzá.

De ha más oldalról nézzük a dolgot, ezek a vállalkozások mégiscsak fizették a számláikat, ha nem is napra pontosan. És mivel eddig a Tigáz nem alkalmazta a szankciót, derült égből villámcsapásként érhette őket a hirtelen esedékessé vált tetemes fizetni való. (Igaz, a lehetőség 2013 óta él, szóval ha innen nézzük, nem lehetett olyan nagy a meglepetés.)

No és az sem zárható ki egy-egy kisvállalkozónál, amit az adószakértő vélelmezett, hogy magasabb lehet maga a büntetés, mint amennyi a számlaösszeg volt.

Zéró tolerancia

A Tigáz hangsúlyozta: fogyasztóinak túlnyomó többsége határidőre megfizeti a számlákat. 1,2 millió ügyfelükből egyébként pár tízezer vállalkozót érinthet a behajtási költségátalány. Azt nem tudta megmondani Száraz Gábor, hogy hány vállalkozónak mekkora összegről küldtek ki összesen fizetési felszólítást ezen a címen, vagyis hányszor 12 500 forint befizetését várják.

Azt viszont kijelentette, ezeknél az összegeknél nincs méltányosság, sem részletfizetési lehetőség. Aki nem fizet, annak fizetési felszólítást küld a vállalat, és legvégső esetben pedig a törvény lehetőséget ad a szolgáltatás kikapcsolására is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik