Pénzügy

Devizatartalékból is lehettek az MNB-s alapítványok százmilliárdjai

24.hu
24.hu

2016. 03. 29. 09:05

Korábban a témában:

A Magyar Nemzeti Bank tavaly 95 milliárd forint nyereséget ért el, 2014-ben és 2013-ban pedig 27–27 milliárd forintnyit. Így aztán továbbra is rejtély, milyen forrásból alapozta meg alapítványai működését – írta a Magyar Nemzet. A jegybanktörvény értelmében ugyanis a nyereséget eredménytartalékba kell helyezni, amit a jegybank meg is tett – egy korábbi közlemény szerint csaknem 150 milliárd forintra nőtt az eredménytartalék összege.

Ezek alapján aligha lehetett a korábbi nyereség a 260 milliárd forintos alapítványi vagyon forrása – állapította meg a lap.

A Magyar Nemzeti Bank egyébként hetek óta hallgat arról, hogy milyen forrásból tudta elkülöníteni az összeget, és az újság megkeresésére sem válaszolt. A lap azonban nem hagyta ennyiben, több jegybanki szakértővel is beszéltek, hogy kiderítsék, honnan lehet a pénz. A megkérdezettek nem tartották kizártnak, hogy pénznyomtatásból vagy a devizatartalékokból származik a Pallas Athéné-alapítványok vagyona.

Ezt az elképzelést erősítheti az Átlátszó.hu által nyilvánosságra hozott egyik jegybanki igazgatósági határozat, amely feljogosítja a bankot arra, hogy az alapítványok vagyonát akár devizában bocsássa rendelkezésre – jegyezték meg.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.