Pénzügy

Jogtalanul akart fizettetni a NAV a megözvegyült meleg férfival

Rendszerszintű hiba lehet az adóhatóságnál, a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek ugyanis nem kell örökösödési illetéket fizetniük.

A bejegyzett élettársaknak sem kell illetéket fizetniük, ha elhunyt partnerük után örökölnek, az adóhatóság több esetben mégis kiszabott illetéket. A hibát utólag elismerték és korrigálták, a Háttér Társaság a Melegekért ugyanakkor átfogó felülvizsgálatra kéri a hivatalt, mert azt gyanítják, hogy minden megözvegyült bejegyzett élettárs érintett lehet.

Az Index azt írja: tavaly novemberben 1,2 millió forintos fizetési meghagyást kézbesítettek egy meleg férfinak, akinek nem sokkal korábban halt meg társa és ő örökölt utána mindent. A közjegyző a hagyatéki végzésben még ki is emelte, hogy ő és az örökhagyó bejegyzett élettársak voltak, ennek ellenére küldött a NAV fizetési meghagyást.

Korábban egy másik megözvegyült meleg férfi ugyanígy járt, ő viszont sikertelenül próbált hadakozni, és 2012-ben visszafizette a rá kirótt, 310 ezer forintos öröklési illetéket. A pénzt tavaly sikerült a Háttér Társaság segítségével visszaszereznie, az erről szóló cikk nyomán fordult a Háttér Társasághoz a tavaly novemberben megözvegyült férfi is. A NAV rövid időn belül igazat adott neki is, és visszavonta a fizetési meghagyást.

A KSH adatai szerint 2009 óta összesen 11 olyan ember hunyt el, aki bejegyzett élettársi kapcsolatban élt, a Háttér Társaságnál azt gyanítják, valamennyiük özvegyei érintettek lehetnek. A szervezet közérdekű bejelentésben hívta fel a NAV figyelmét az illetékmentességre és arra, hogy az illetékszabályok alkalmazásával kapcsolatban anomáliák vannak az adóhatóságnál.

Mivel nincs sok érintett, nem jelent komoly megterhelést a hivatal számára, hogy átfogó felülvizsgálatot indítsanak az eddigi ügyekben – közölte a szervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik