Pénzügy

Elképesztő: csecsemőnek és egészen kicsi gyereknek is kínálnak bankkártyát

A gyerekek elméletileg százezer forintokat is elvásárolhatnak a kártyájukkal, vagy felvehetnek készpénzben.

A bankok részéről érthető, ha már a gyerekek részére is kínálnak bankkártyát, hiszen akit ilyen módon megszereznek ügyfélnek, az jó eséllyel felnőtt korában is a megismert banknál intézheti a pénzügyeit, helyezheti el a pénzét, vagy vehet fel a hitelt. A BankRáció blog szerint a bankok éppen ezért megkülönböztetett figyelemmel fordulnak az ifjú ügyfelek felé.

Összeállításukból kiderül, hogy azért a csecsemőket nem sokan célozzák meg, csupán egyetlen bank hajlandó 0 éves kortól bankkártyát adni. Náluk egyébként 14 éves korig maximum egy ezrest lehet költeni a kártyával, utána azonban akár már 100 ezer forintot is.

A következő lépcsőben hatéves kortól érhető el a bankkártya, két banknál, és akár napi 150 ezer forintot is fel lehet vele venni (ha van rajta ennyi pénz), illetve az egyik pénzintézetnél vásárolni is.

A legnagyobb magyar bank hétéves kortól indítja bankkártyás szolgáltatását. Náluk a kicsiket (15 éves korig) csak készpénzfelvételre jogosítja fel a kártya, maximum 150 ezer forintig naponta. Hasonló a gyakorlat a takarékok egy részénél is.

14 éves kor felett azonban ennél sokkal sokszínűbb a választék, sőt, sok helyen a felnőtteknek szóló bankkártyákat ajánlják a kamaszoknak is, általában kedvezményes díjjal, vagy akár díjmentesen.

Ha szeretné tudni, melyik banknál milyen feltétellel kaphat kártyát a gyermek, vagy tini, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik