Pénzügy

Ennyit kerestünk tavaly: 246 ezer az átlagbér

fizetes(210x140).jpg (Array)
fizetes(210x140).jpg (Array)

Szépen viszek haza a mérnökök, a pénzügyesek és a gyógyszeriparban dolgozók is, de a legtöbb pénzzel természetesen a felsővezetőket kényeztetik - derül ki a fizetesek.hu felméréséből.

A Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu elkészítette éves fizetési összefoglalóját 2014-ről. A kutatás szerint az országos bruttó átlagfizetés 246 ezer forint.

Nem okozott meglepetést. hogy tavaly is a fővárosi munkavállalók vitték haza a legvastagabb borítékot: a budapesti alkalmazottak havi bruttó 300 ezer forintos keresete 18%-kal több a magyarországi átlagnál, és 20%-kal előzi meg a második legjobban fizetett Komárom-Esztergom megye 240 ezer forintos átlagkeresetét. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Győr-Moson-Sopron megye áll 235 ezer forintos átlaggal.

Ezt a szintet már csak Fejér (225 ezer), Vas (215 ezer), Pest (210 ezer), Heves (208 ezer) illetve Veszprém (206 ezer) megye dolgozóinak átlagbére tudta némileg megközelíteni, így tavaly már nyolc régió lépte túl a 200 ezer forintos “álomhatárt”.

E szint alatt kerestek Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Tolna megyében, nem sokkal maradtak el tőlük Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala illetve Somogy megyei dolgozóinak átlag 180 ezres fizetései.
A legkevesebbet Békés, Szabolcs és Nógrád megyében vittek haza a munkavállalók: bruttó 160 ezer forint volt az átlagbér 2014-ben.

Elképesztő különbségek a szakmák között

A felsővezetők az elmúlt egy évben is jól jártak: a cégvezetők átlagkeresete bruttó 645 ezer volt, míg a menedzsment területén dolgozók havi 406 ezer forintra számíthattak. A műszaki diplomával rendelkező munkavállalók átlagkeresete 300 ezer forint volt, a többi diplomás 275 ezer forintra számíthatott.

Az irodai és adminisztratív munkát végző dolgozók átlagkeresete 175 ezer forint volt, a kétkezi munkát végző szakmunkások és a szolgáltatások területén dolgozók 156 ezer forintra számíthattak, míg 2014-ben is a segédmunkások keresték a legkevesebbet bruttó 126 ezer forinttal.

A különböző cégvezetői pozíciókat leszámítva tavaly a legjobban fizetett szakma a repülőgép pilótáké volt, akik havi bruttó 1 millió 167 ezer forintos átlagkeresetükkel sok igazgatónál és menedzsernél is többet kerestek. A képzeletbeli dobogó második fokán a gyógyszeripari orvostanácsadók álltak havi 835 ezer forinttal, míg a telekommunikációs hálózatstratégiai specialisták átlagkeresete 670 ezer forint volt

A legjobban fizetett szakmák közé egyébként 2014-ben is jellemzően informatikus, mérnöki, pénzügyes illetve gyógyszeripari állások kerültek, mindegyik esetben 500 ezer forint feletti bruttó átlagfizetéssel, de a 25 legjobban fizetett pozíció között is többségben vannak a fejlesztői állások – tájékoztatott a Fizetesek.hu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik