Pénzügy

Devizahitelek – Varga szerint megkerülhetetlen az elszámolás

Varga-Mihaly(210x140).jpg (Varga Mihály)
Varga-Mihaly(210x140).jpg (Varga Mihály)

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett rá, hogy márciustól megkezdődik az elszámolás a devizahiteles ügyfelekkel. Ez ellen pedig már jogi kifogás sem lehet.

Adósmentés

A jövő héttől kezdődően minden devizahiteles ügyfél számára kézzelfoghatóvá válik, hogy a bankoknak vissza kell adniuk a tisztességtelen, egyoldalú szerződésmódosításból és az árfolyamrésből származó bevételüket – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken sajtótájékoztatón, annak kapcsán, hogy a pénzügyi intézményeknek március elsejétől meg kell kezdeniük az elszámolást devizahiteles ügyfeleikkel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium NGM) információi szerint a bankok felkészültek rá, ennek érdekében számos informatikai fejlesztést végrehajtottak.

Az elszámoltatásnak és a forintosításnek ilyen hatása is lehet

Varga Mihály azt is felidézte, hogy az Alkotmánybíróság januári döntése kimondta azt is, hogy a bankok elszámoltatásáról szóló törvény összhangban van az alaptörvénnyel, ezért jogi kifogásokkal nem kerülhető meg a végrehajtása.

A miniszter szerint a devizaalapú fogyasztói jelzáloghitelek kivezetésével mintegy 3600 milliárd forint hitelt forintosítottak, amivel közel félmillió család otthonát védte meg a kormány a szélsőséges és előre nem kiszámítható árfolyamváltozásoktól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik