Pénzügy

Ilyen levelet kapnak hamarosan a devizahitelesek

postas(210x140).jpg (postás)
postas(210x140).jpg (postás)

Az elszámolási tájékoztatókat a bankok többségénél márciustól postázzák, 5-6 oldalasak lesznek, és elvileg nem lesz bennük „apró betű".

Elszámoltatás

Március elején kezdik az elszámolási (és egyben forintosítási) értesítő kipostázását a bankok a devizahiteleseknek. Az ügyfeleknek ezzel egyelőre nincs tennivalójuk, legfeljebb a már megszűnt szerződéseknél lehet ajánlani, hogy egyeztessék adataikat a bankjukkal. Az elszámolás 2,4 millió szerződést érint. A Pénzcentrum.hu már azt is tudja, pontosan milyen szerkezetűek lesznek a levelek:

• Az első rész tartalmazza majd a tisztességtelenül felszámított összegeket, árfolyamrés, illetve egyoldalú kamatemelés részre lebontva. Itt találhatják meg a hitelesek azt is, hogy mennyi jár vissza az ügyfélnek és hogyan alakul a tartozása.
• A második részben közlik majd a forintosítás során kialakult kamatot, törlesztőrészletet és fennálló tartozást.
• A harmadik pontban pedig a panasztételi, jogorvoslati lehetőségekről olvashatnak majd az érintettek.
• A plusz egy pont gyakorlatilag egy táblázat, amiben az eddig befizetett összegeket találhatják meg.

Minden levél más lesz

A devizahitelesek a hiteleik és az ehhez kötődő élethelyzetük négy alaptípusa alapján eltérő tartalmú levelet kapnak – hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti vezetőinek csütörtöki háttér tájékoztatóján.

Windisch László, a jegybank alelnöke elmondta: az elszámolás és forintosítás csak a kereskedelmi bankok esetében mintegy 2,4 millió élő, illetve megszűnt fogyasztói hitel- és lízingszerződést érint, ebből 1,7 millió a forintalapú, 700 ezer a devizás szerződés.

Akinek pedig gondja lenne az elszámolássa, mondjuk nem ért egyet vele, az a levél kézhezvételétől számított 30 napon belül panasszal élhetnek a bankjuknál – mondta Windisch László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik