Pénzügy

Bankháborúhoz vezethet a forintosítás

Kifejezetten éles verseny indulhat a devizahitelek kivezetése kapcsán, amivel rengeteget nyerhetnek az ügyfelek.

Ha a bankokon múlna

Rogán Antal pár nappal ezelőtt mondta, hogy a kormány tervei szerint a devizahitelek forintosítását (vagyis tulajdonképpen kivezetését) 2016 januárig meg kell lépni. Ez várhatóan azt jelenti, hogy a bankoknak átlátható árazás mellett, kötelező lesz ajánlatot tenniük. Méghozzá feltehetőleg piaci átváltási árfolyamon. Izgalmas szituáció lesz ez.

A Napi.hu-nak adott interjújában a Deloitte pénzintézeti szektorának partnere, Szép Péter például azt mondta, a forintosítás kapcsán éles verseny alakulhat ki. Hiszen forintban minden piaci szereplő likvid és minden banknak fontos lesz, hogy egy ilyen erős versenyhelyzetben jól szerepeljen. Ezért is gondolja úgy a szakember, hogy ezzel sokat nyerhetnek majd a devizahiteles ügyfelek, a több ajánlatból választva jó alkut köthetnek.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Az interjúban szó került még többek között arról is, mennyire tudatosan választanak bankot a magyarok, van-e ezen a téren elmozdulás. Feszegették azt a kérdést is, hogy lesznek-e kivonuló bakok, és hogy milyen szerephez juthat az állami tulajdonú és magyar bankszektor. Valamint hogy a sárga csekk országa hogyan mozdulhatna el az olcsóbb és korszerűbb fizetési formák irányába. Ami nagy üzlet lehet majd például a mobilszolgáltatóknak is, a mobilfizetés révén. S hogy mennyire nagy üzlet lehet, az attól is függhet, a számlát ki vezeti majd.

Talán meglepő, de az is kiderült, hogy a cég felmérései szerint az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége (havi legfeljebb két alkalom, maximum 150 ezer forintig, regisztráció mellett) nem alakította át érezhetően a lakosság pénzkezelési magatartását. Vagyis úgy tűnik, mégsem tolt el minket még jobban a kápés fizetés irányába.

Ha a részletekre is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik