Pénzügy

Fapados még az online számlanyitás

Számos bank kínál ma már lehetőséget arra, hogy mászkálás, sorban állás nélkül, a neten létesítsünk bankszámlát. Csakhogy szinte mindegyiknek van egy kis szépséghibája.

Az internetes banki ügyintézéssel pénzt, és így időt is spórolhatunk. S miért ne intézhetnénk már az első pillanattól, a számlanyitástól a neten a pénzügyeinket. Hiszen több pénzintézetnél is van ilyen szolgáltatás.

Aki azonban azt hiszi, hogy valóban a karosszékből nyithat bankszámlát, azt meglepetés érheti – derítette ki a Pénzcentrum.hu.

Vissza az időben

Végül mégiscsak be kell menni

Az online számlanyitási szolgáltatásokat átvizsgálva ugyanis az derült ki, hogy szinte egyik banknál sem ússzuk meg, hogy be kelljen mennünk. Legfeljebb sorba nem kell állnunk.

Vagyis nagyjából csak elindítani tudjuk a számlanyitást, befejezni nem. Van, ahol az adatainkat is berögzíthetjük a neten, időpontot is foglalhatunk, így valóban már csak pár perc lehet a fiókban, amíg aláírjuk a szerződést, megkapjuk a számlaszámot. Sőt, van, ahol a bankkártyát is előre megigényelhetjük, és már azt is átvehetjük, amikor bemegyünk aláírni a szerződést.

Ha extra sürgős

Az FHB olyan szempontból kilóg ebből a sorból, hogy náluk valóban 5-10 perc alatt a neten keresztül meg lehet nyitni a bankszámlát, megkapjuk a számlaszámot, amire utalni is lehet. Viszont ha hozzá akarunk férni a pénzünkhez, akkor náluk sem ússzuk meg, hogy útba ejtsünk egy fiókot és aláírjuk a szerződést.

Ha valóban nem akarunk kimozdulni

A másik kakukktojás az AXA Bank, ahol a netes bejelentkezés alapján két napon belül visszahívnak, hogy megbeszéljék, mikor hozzák ki házhoz a számlaszerződést. Újabb két napon belül, amikor mi szeretnénk. Aztán még három nap, mire használhatjuk is a számlánkat, illetve belőhetjük a netbankot is.

Ahol egyszer mindenképpen látni akarnak

Bár a legnagyobb magyar banknál is van online számlanyitási szolgáltatás, de azt egyelőre csak az ügyfelek töredéke használja. És náluk is be kell menni a szerződéskötéshez.

Az OTP szerint ez egyébként az ügyfél érdeke is. Ezért arra törekednek, hogy legalább egyszer személyesen is felvegyék a kapcsolatot velük.

Ha ez végképp nem megoldható, akkor postázzák a szerződést, amit aztán hitelesítve kell visszaküldenie a szerződőnek – írta a portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik