Pénzügy

Nagyítóval keresi a kamatot? Ne tegye! (x)

A magyarok jó része, ha pénze van, még mindig bankbetétben tartja. Annak ellenére, hogy a kamatok zuhanórepülésben közelítenek a nullához. Pedig nem kellene félni egy kis kockázatvállalástól.

Legutóbb kedden vágta vissza a jegybanki alapkamatot 0,15 bázisponttal a Matolcsy György vezette MNB. Így az történelmi mélypontra, 2,85 százalékra olvadt.

Ráadásul ebben az évben tovább folytatódhat a lejtmenet, s az elemzők szerint valahol 2,5-2,7 százalék között állhat meg az irányadó ráta.

Padlón a betéti kamatok

A forinthiteleseknek jó ez a trend, a betétesek azonban azt vehetik észre, hogy amint vág egyet-egyet a jegybank az alapkamaton, úgy kapnak egyre kevesebbet a bankbetétben tartott pénzükre. A kamatot lassan már nagyítóval sem lehet megtalálni a kivonaton. S ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a kevéske pluszpénz után 16 százalék szja, és 6 százalék eho is terheli, akkor eljuthatunk oda, hogy amikor szükség lesz a pénzünkre, kevesebbet kaphatunk, mint amennyit betettünk a bankba. Lehangoló.

Aki tehát komolyan azt szeretné, hogy gyarapodjon a pénze, annak más megoldás után kell néznie. A 3-5 éves állampapírok például az infláció +3 százalékpontnyi kamatot garantálnak. Ami még mindig soványkának tűnik azok után, hogy korábban két számjegyű kamatokhoz szokhattunk. Van egy jó hírünk: ez sem reménytelen.

Válasz a csökkenő banki kamatokra

Érdemes lehet próbát tenni egy profi befektető céggel. A Buda-Cash Brókerház Trend Portfólió kezelése például már 2004 óta 15 százalék feletti éves átlaghozamot produkál.


* Frissítve: 2014.január14.
A grafikonon a 2013-ban lezárt és az aktuálisan futó portfóliók indulástól számított hozamai láthatók.

Vagyis aki úgy dönt, hogy rájuk bízza a pénzét, olyan extra hozamot érhet el, amit bankbetéttel vagy kötvényalapokkal biztosan nem.

Igaz, ehhez kell legalább félmillió fialtatható forint vagy euró. A befektetéshez az induló tőke ugyanis legalább 500 ezer forint, a futamidő pedig 1, 3 vagy 5 év lehet.

A portfóliókezelést egyébként Tartós Befektetési Számlára (TBSZ) is helyezhetik a befektetők. Ez azért lehet előnyös, mert kevesebb lehet a befektetések után járó kamat- és árfolyamnyereségre a fizetendő osztalékadó. Ami azt jelenti, hogy 3 év után 16 százalék helyett mindössze a hozam 10 százalékáról kell lemondani, 5 éves befektetésnél pedig már nem is kell adót fizetni. A TBSZ másik előnye, hogy nem vonatkozik rá a 6 százalékos eho-fizetési kötelezettség sem.

Hogyan érik el ezt a magas hozamot?

A Buda-Cash vagyonkezelésének egyik alapja a következetes kockázatmenedzselés. Ez azt jelenti, hogy a vagyon jelentős részét államilag garantált értékpapírokban, illetve pénzpiaci befektetési jegyben tartják, és csak a fennmaradó részt fektetik kockázatos – tőkeáttételes – befektetésekbe.

Befektetési stratégiájuk célja pedig az, hogy a kiválasztott áru vagy pénzpiaci termékek (arany, devizapárok, nemzetközi tőzsdei index termékek) árváltozásait folyamatosan kövesse, így biztosítva a befektetők számára a piacon elérhető nyereségek lefölözését.

Nem kell tőle félni

A portfóliókezelés szó persze sokaknak idegenül, ismeretlenül csenghet, és ezért a magas hozam ellenére sem tudják, hogy bízzanak-e egy ilyen szolgáltatásban. Ami normális reakció. De hogyan lehet ezen túllépni?

A hozamlehetőség mellett feltétlenül érdemes meggyőződni arról is, hogy a befektetést magasan képzett és tapasztalt magyar szakemberek végzik-e, és milyenek a korábbi eredményeik. A Buda-Cash azt mondja, nem kell a fogalomváltástól idegenkedni, ne féljünk kockázatot vállalni. A banki kamat helyett érdemes a hozamra hajtani.

Amennyiben felkeltette érdeklődését a Trend-portfólió, kérjük keresse a Buda-Cash Brókerház szakértőit. A tájékoztatás nem teljes körű, további információ: Buda-Cash.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik