Gazdaság

A Mészáros család radioaktívhulladék-tárolót építhet

A Mészáros Lőrinc gyermekeinek tulajdonában álló FEJÉR-B.Á.L. Zrt. konzorciuma nyerte a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. radioaktívhulladék-kezelésre és -gyűjtésre kiírt közbeszerzését – írta a hvg.hu.

A konzorcium másik tagja a West Hungária Bau Kft., amellyel Mészárosék korábban a Nemzeti Lovarda építését is megkapták. A West Hungária Bau tulajdonosa, Paár Attila volt az, aki 2015-ben megvette Tiborcz Istvántól a közbeszerzéseken szárnyaló Eliost.

A két cég konzorciumának most 835,6 millió forintért kell csarnokot, konténmentet és kapcsolódó infrastruktúrát kialakítania a Radioaktív Hulladékokat Feldolgozó és Tároló kapacitás-felszabadítás, biztonságnövelés következő ütemének végrehajtásához a Pest megyei Püspökszilágyon.

A nyílt eljáráson Mészárosék mellett a MECSEKÉRC Környezetvédelmi Zrt. adott még be ajánlatot.

A Népszabadság korábban azt írta, hogy a két éve alapított Fejér-B.Á.L. Zrt. tavaly nyerte el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. minősítését, ez azt jelenti, hogy Mészárosék építőipari cége kaphat megbízásokat az erőműben is. A cég nevét a három testvér, Beatrix, Ágnes és az ifjabbik Lőrinc nevének kezdőbetűjéből állították össze.

Bemutatjuk Mészáros Lőrinc tízmilliárdokról döntő gyermekeit
A felcsúti gázszerelővel együtt szinte észrevétlen a család második generációja is pozícióba került, Mészáros Lőrinc három gyermeke sorra foglalja el az igazgatói székeket.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik