Gazdaság

A posta állítja, felkészültek a karácsonyi nagyobb csomagforgalomra

A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől  függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra.

Majtényi Kálmán, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese kedden sajtótájékoztatón elmondta, a karácsonyi forgalomban a távol-keleti országokból megrendelt áruk átfutási ideje 6-8 hét is lehet, míg az Európai Unióból jellemzően 1-2 hét.

Teleki József, a NAV repülőtéri igazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet, ha az Európai Unión kívülről érkezik a csomag, és az értéke miatt vámköteles, vámkezelés szükséges, amit gyorsíthat, ha a csomagon szerepel az áru pontos megnevezése és értéke. Az interneten cégtől (például webáruházból) megrendelt és az EU-n kívülről érkező áruk 22 euró értékig vám- és adómentesek, 150 euróig vámmentesek, de 27 százalék áfát kell fizetni, 150 euró fölött pedig áfa- és vámkötelesek is.

Hogy valóban felkészült-e a posta az idei karácsonyra, az majd kiderül. Tavaly mindenesetre voltak gondok, még karácsony után is:

A karácsony elmúlt, a postai csomagkáosz nem
Még mindig nem érkeztek meg az ünnepek előtt rendelt csomagok, az ügyfelek egyre türelmetlenebbek.

Mindenesetre nehezített feladat, hogy a nyugdíjasoknak szánt Erzsébet-utalvány kihordását is ismét rájuk bízza a kormány:

84 milliárdot költ a nyugdíjasokra a kormány az év végén
Ennyibe kerülhet a nyugdíjprémium, meg a korrekció, plusz az Erzsébet-utalvány.

Kiemelt kép: Kriston Zoltán postás autójába rakja az önkormányzat kézbesítésre váró csomagjait a nyíregyházi 1. számú postahivatal udvarán 2016. december 9-én. MTI Fotó: Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik