Gazdaság

Terjeszkedhet Mészáros vadásztársasága

A felcsúti polgármester a vadászatban is igyekszik megvetni a lábát: 2016 februárjában hozta létre a Vért Vadászati Kft.-t, majd pár hónappal később a Vál-Völgye Vadásztársaságot, melynek elnökévé egyik lányát, Mészáros Ágnest nevezte ki. Bár eredetileg 17 ezer hektárnyi területen végzett a Kft. vadászati tevékenységet, ez kevésnek bizonyult Mészáros Lőrincnek, hiszen 2017. július 12-én és 14-én egy-egy engedélykérelmet nyújtott be az illetékes környezetvédelmi hatósághoz – írta az Mfor. A kérelmekből kiderült, hogy jelentős terjeszkedésben gondolkozik, melyek állami és magántulajdonban lévő földterületeket is érintenek.

  • Az egyik kérelem szerint a vadásztársaság 95 hektárral szeretné bővíteni a most 825 hektáros vadászkertet,
  • a másik kérelem szerint pedig létrehozná a 291 hektáros Ginza vadaskertet.

A benyújtott dokumentáció szerint a két vadaskertet lényegében az Alcsútdobozt Etyekkel összekötő út fogja csak elválasztani, a fejlesztéseket pedig a minőségi, trófeás nagyvadállomány elősegítése, a vadászati turizmus és térségi idegenforgalom lehetőségeinek bővítése érdekében hajtanák végre.

A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya szeptember 22-én mindkét kérelemre megadta a környezetvédelmi engedélyt. Igaz, a döntés egyelőre nem jogerős, viszont feltételezhetően ezen a ponton már nem fog elcsúszni Mészárosék vadászati projektje – tájékoztatott a portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik