Gazdaság

Százötvenmilliárdos közbeszerzést szakítottak Mészáros üzlettársai

utepites(210x140).jpg (Array)
utepites(210x140).jpg (Array)

Arról már novemberben lehetett tudni a NIF közleménye alapján, hogy a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. építi az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának két részét.

Most az uniós értesítőben is megjelent (január 14-én) a közlemény – hívta fel a figyelmet az Átlátszó.hu.

Az összesen 61,4 kilométer hosszú út nettó 145,77 milliárd forintba fog kerülni, vagyis kilométerenként nagyjából 2,3 milliárdba.

A 20,5 km-es I. útszakaszt 56,5 milliárd forintért a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. építi, és szintén ők a kivitelezői a 20,4 km hosszú III. útszakasznak is, nettó 45,2 milliárd forintért.

A 20,5 km-es II. útszakaszt 43,9 milliárd forintért az EuroAszfalt Kft., a Swietelsky Magyarország Kft., a Soltút Kft. és az A-Híd Zrt. építi.

Az Átlátszó.hu, arra is kitért, hogy az említett cégek milyen kapcsolatban vannak Mészáros Lőrinccel.

Sok munkát elnyernek

Novemberben írtuk, hogy az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki (az országhatár) közötti szakasz (kétszer két sáv, 3 km) kivitelezésének az első ütemét a becsült 13 milliárd forinttal szemben 15,2 milliárd forinttal a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. nyerte. Velük a szerződést október 25-én kötötte meg a NIF.

Egy hete adtunk hírt arról, hogy Mészáros Lőrinc cége 10 milliárd forintért végezhet majd árvízvédelmi munkákat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik