Gazdaság

A fiatalok negyede rögtön elveri a pénzét, ahogy megkapja

diakok-fiatalok(210x140)(1).jpg (diákok, )
diakok-fiatalok(210x140)(1).jpg (diákok, )

A fiatalokra jellemző, hogy bár tömegesen szoronganak az anyagi problémáik miatt, mégis ahogy pénz üti a markukat, elverik az egészet. Költségvetést nem csinálnak, és nem ismerik túl jól a pénzügyi fogalmakat sem. Szerintük a pénz arra való, hogy elköltsük, holnap meg majd csak lesz valami. Egy kutatás szerint így van ezzel a magyar fiatal felnőttek negyede, úgyhogy nem ártana odafigyelni a témára az iskolában – írja az Abcúg.

A nyolc kérdésből álló, pénzügyi intelligenciát mérő feladatsoron átlagosan 5,73 pontot értek el a nyolcból, de alig 13 százalékuk tudott minden kérdésre helyesen válaszolni. A kölcsön kamatának értelmezése sikerült a legjobban, és elég sokan tudták a választ az inflációról vagy a kockázat és a hozam viszonyáról szóló feladatokra is. A kamatos kamat viszont pocsékul sikerült, csak 38,7 százalékban válaszoltak rá helyesen.

Kiderült még, hogy a fiatalok inkább kockáztatnak, és vásárlás előtt kevésbé fontolják meg, hogy telik-e arra, amit meg akarnak venni. A következő ábrán látszik, hogy egy ötös skálán átlagosan hányas pontszámot adtak a fiatalok és az idősebbek a pénzügyi hozzáállással kapcsolatos kérdésekre.

És hogy mi a különbség a fiatalok és az idősebbek pénzügyei között? Azt jól szemlélteti a következő ábra:

A tanulmány szerzői szerint a kutatás újdonsága, hogy kiderült, a fiatalok körében van egy pénzügyileg különösen sérülékeny csoport, amelyre oda kell figyelni. Az iskolában pedig tanítani kellene a pénzügyi célok kitűzését, a stratégiaalkotást, vagy hogy hogyan kell elhalasztani a vágyainkat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik