Gazdaság

Vízi csúszdákat ellenőrzött a fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei júniusban a vízpartok környékén, strandokon, aqua- és élményparkokban található csúszdák, a vízben vagy a víz felszínén működő szórakoztató eszközök üzemeltetési feltételeit vizsgálták az ország egész területén – írja közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A hivatalok összesen 136 helyszínen 553 csúszdát, vízi ugrálóvárat és élményjátékot ellenőriztek, melyek 43 százalékánál állapítottak meg kisebb-nagyobb hiányosságokat.

A fogyasztóvédelmi hatóság az üzemeltetőket arra kötelezte, hogy helyezzenek el a berendezéseken “megfelelő információtartalmú” adattáblát, ahogy az elvégzett javításokat is dokumentálni kell majd. (Vannak, akik tényleg ebből élnek meg!)

Négy helyszínen 16 eszköz (csúszda, vízbe telepített mászóka-csúszdarendszer és kisgyermekeknek szánt, kézi hajtású, lapátkerekes vízi eszköz) működtetését megtiltották a megfelelőségi tanúsítvány beszerzéséig, a terhelhetőség feltüntetéséig vagy a kezelő személy megfelelő oktatásának igazolásáig.

Három helyszínen már pótolták a hiányosságokat. A berendezések így – az érvényes megfelelőségi tanúsítvánnyal még nem rendelkező kilenc, kisgyermekeknek szánt, kézi hajtású, lapátkerekes vízi eszköz kivételével – újra működnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik