Pénzügy

A budapesti távhősöknek drágább lehet a gázszámlájuk

tavho(210x140)(1).jpg (távhő)
tavho(210x140)(1).jpg (távhő)

Emelkedik a fűtésszámlája azon távhőt használó fővárosiaknak, akik átalánydíjat fizetnek, írta a Magyar Nemzet.

Múlt hónapban kapták kézhez a fogyasztók az elszámoló számláikat, melyek az átalánydíjként befizetett összeget igazítja a valós fogyasztáshoz. Ezek összege akár 30-35 ezer forint is lehetett a tavalyi szokatlanul hideg tél miatt.

A fővárosi távhő fogyasztók négyötöde, 190 ezer fogyasztó kapja meg emelt összegű számláját ezekben a napokban. A számlák a következő téli fűtési idény költségeire vonatkoznak, azaz előre kell fizetni az ősszel és télen igénybe vett távhőszolgáltatásért. Átlagosan kétezer forinttal megemelkedett, 15-16 ezer forintos számlára számíthatnak a felhasználók.

Elfogadhatatlan, hogy az ügyfeleknek olyan szolgáltatásért kell pénzt kiadni, melyet csak később fognak igénybe venni

– mondta a lapnak Dietz Gusztávné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke.

Ha a fogyasztók fizetési módot szeretnének váltani, az ügyfélszolgálati irodákban vagy levélben nyilatkozhatnak, hogy a valós fogyasztás után fizetnének, írta a lap a Napi.hu tudósításában.

fogaz(210x140).jpg (Array)
Napokon belül lezárul a földgázszolgáltatás teljes államosítása
A Tigáz-ügyfelek a Főgázhoz kerülnek. Nekik az új szolgáltató szerint nincs teendőjük az átvétellel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik