– Halló, jó napot, András! Lengyel Nagy Anna vagyok.
– Honnan hív, már Franciaországban van?
– Igen, Montpellier-ben.
– Meglátogat minket itt falun? Nincs nagyon messze magától, nem egészen két óra busszal. Val d’ Aigoual a neve.
– Éppen azért hívom, mert szívesen meglátogatnám.
– Akkor jöjjön el hozzánk egyik nap, amikor ráér. Ön elé tudok menni a megállóhoz.
– Köszönöm. Egyébként, hogy van, András? Mit csinál éppen most?
– Felszolgálom a déli menüt a vendégeknek, meg pultozok, italt adok ki.
– Hogy mit csinál?
– Miért csodálkozik annyira?
– Hát, azért kissé meglepődtem. Nem tudtam, hogy vendéglőben dolgozik. Meg első hallásra egy picit bizarr.
– Mi a csuda bizarr ebben?
– Hát…, hogy egy volt párizsi kultúrattasé ötvenegynéhány évesen pultozzon egy falusi vendéglátóhelyen.
– Pedig nincs benne semmi különös. Így hozta az élet. Majd elmesélem. Egyébként remekül érzem magam ebben a szerepben is. Egy csöppet sem idegen nekem.
– A kedd jó lenne?
– Pompás, akkor éppen zárva vagyunk, úgyhogy ráérek.
