Gazdaság
AppleMark

Napokon belül indul az építkezés a rózsadombi SZOT-szállónál

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 06. 28. 07:50

Eltüntetik Budapest egyik szégyenfoltját, a helyén épülő luxuslakásokat két év múlva tervezik átadni.
Korábban a témában:

Továbbra is a Rózsadomb oldalában éktelenkedik az egykori SZOT-szálló torzója, amelyről a szállítmányozási vállalatát eladó, és az ingatlanfejlesztésbe átnyergelő Wáberer György azt mondta: mielőbb fel akarja számolni.

A vállalkozó most azt nyilatkozta a Világgazdaságnak, hogy nem telt tétlenkedéssel az elmúlt év, elkészült a komplett tervdokumentáció, megvan az érvényes építési engedély és a kivitelezőt is kiválasztották – a Market lett a győztes. Az építés napokon belül elkezdődik – árulta el Wáberer.

A SZOT-szálló helyén társasház épül, amelyben a kialakítandó lakások száma az igényektől függ, de a tervek 70-80, főleg 150 négyzetméteres luxuslakásokról szólnak. Mindez nagyságrendileg húszmilliárd forintos beruházás eredményeként valósul meg, a tervek szerint már 2019 júniusában át is adják a lakásokat.

A költségeket részben a Waberer’s International értékesítéséből, részben bankhitelből állják.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2012. szeptember 28.
Betegeknek felírt receptek Kozma Ottó háziorvos rendelőjében Nyíregyháza-Oroson 2012. szeptember 28-án.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.