Gazdaság
Asztana, 2017. június 9.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytat Kajrat Kelimbetovval, a kazahsztáni Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ kormányzójával a központ asztanai irodájában 2017. június 9-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Elfogadták az adócsomagot

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2017. 06. 13. 16:22

Az adócsökkentések jövőre 260 milliárd forintot hagynak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál – jelentette be Varga Mihály azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadta a 2018-as adótörvényeket. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, a jövő júliusban induló online számlázás több tízmilliárdot hozhat az államkasszának, és ennek többszörösét a tisztességes vállalkozásoknak.
Korábban a témában:

2018-ban folytatódnak az adócsökkentések – mondta el Varga Mihály a szavazás után.

  • Az internet áfája további 13 százalékponttal csökken, jövőre 5 százalék lesz.

A tárca számításai szerint mintegy 22 milliárd forintot hagy a családoknál.

  • Öt százalékra csökken a hal, valamint a sertés belsőségek áfája is.
  • Összességében 9 százalékkal kevesebb forgalmi jellegű adót kell fizetniük a vendéglátóknak.
  • A kétgyerekeseknél a gyermekenkénti havi családi kedvezmény összege a jelenlegi 15 ezer forintról 17 500 forintra emelkedik.

Ezzel a kedvezménnyel 330 ezer család jár még jobban jövőre.

  • A szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás mértéke a jelenlegi 22 százalékról 20 százalékra csökken.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, az adócsökkentés a versenyképességet is javítja az. Az intézkedéssel jövőre összességében 164 milliárdot takaríthatnak meg a vállalkozások.

Ha az adócsökkentés mellé tesszük, hogy jövőre 8 százalékkal nő a minimálbér, 12 százalékkal a bérminimum, az NGM pedig átlagban 8,8 százalékos bruttó bérnövekedésre számít, akkor a szochocsökkentés és a béremelés együttes hatását is láthatjuk.

Mint látható, a dolgozók jelentősen többre számíthatnak nettóban jövőre. De hiába a szochocsökkentés, a béremelések következtében a munkáltatók fizetendője így is nő jövőre, nem is kevéssel.

  • A szochocsökkentés miatt tovább nő a katázóknál az ellátási alap. A jelenlegi 50 ezer forintos tételes adó mellett 90 ezer forintos az ellátási alap (nyugdíj, egészségbiztosítás), ami jövőre 93 500 forintra emelkedik. Aki pedig magasabb, 75 ezer forintos adót fizet, az 2018-ban a mostani 150 ezer forint helyett 157 ezer forintra lesz biztosítva.
  • Az ehocsökkentés hatására mérséklődhet a cafeterián belül a nem kedvezményes adózású egyes meghatározott juttatások közterhe, a jelenlegi 43,66 százalékról 41,3 százalékra. 100 ezer forintos bruttó juttatás esetén ez 2360 forintot jelenthet pluszban a dolgozóknak.
  • A kisvállalati adó )kiva) kulcsa is további 1 százalékponttal, 13 százalékra csökken.

Az összességében mintegy 3 milliárd forintnyi adócsökkentés mellett jelentős egyszerűsítéssel és megtakarítással számolhatnak a lakásukat kiadók is.

  • 2018-tól a jelenlegi egy ingatlan helyett már három lakásig vagy üdülőig választható a legegyszerűbb és legnagyobb megtakarítást biztosító adózási mód, az ún. tételes átalányadó.  A fizetendő adó szobánként mindössze évi 38 400 forint. A minisztérium szerint ezért senkinek sem éri meg eltitkolni a szálláshely-szolgáltatásból szerzett jövedelmét.
  • A hosszú távú ingatlan-bérbeadók is jobban járnak jövőre, ugyanis már senkinek nem kell ingatlan bérbeadásból származó 1 millió forintot meghaladó jövedelme után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni. Így az ingatlan kiadásból származó jövedelem után mindössze a 15 százalékos szja-t kell megfizetnie minden érintettnek.

Az adócsökkentés egy dolog, de mint korábban írtuk, a költségvetés tervezetéből az is kiderül, hogy összességében súlyos százmilliárdokkal több adót kell fizetnünk jövőre.

A miniszter azt is kiemelte, az adócsökkentés mellett adminisztráció-könnyítő és a vállalkozások versenyképességét tovább növelő intézkedésekkel is számolhatnak a gazdasági szereplők jövőre. A vállalkozásoknak pl. elegendő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bejelentkezni, a bejelentkezési adatokat az adóhivatal adja át az önkormányzatoknak.

  • Huszonötszörösére nő a határ a kisüzemi sörfőzdéknél, ugyanis a 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50%-os jövedékiadó-kedvezményt.
  • Jobban járnak a vállalkozó egyetemisták is, hiszen 2018-tól feleannyi közterhet (50 ezer helyett 25 ezer forintot) kell fizetnie annak a nappali tagozatos hallgatónak, aki tanulmányai mellett kisadózóként vállalkozik.
  • Jó hír az is, hogy az eredeti elképzelést visszavonták, és megszavazták, hogy az alanyi adómentességet választó egyéni vállalkozóknak (köztük a katásoknak) mégsem kell jövőre külön vállalkozói számlát nyitniuk.

Az adóváltozások a sportot is érintik. Varga Mihály elmondta, jövőre már a röplabda is látvány-csapatsport lesz, emellett duplájára – 250 millió forintra – nő a bevételi határ a sportolók kedvezményes adózási módjában, az ekhóban. Több tízmilliárd forintot hozhat a költségvetésnek az online számlázás, amely legújabban 2018. július 1-jétől lesz kötelező. 2017. július 1-jétől – a zökkenőmentes átállás érdekében – már tesztelhető is a kormány új, gazdaságfehérítő eszköze.

  • Akiknek nincs biztosított jogviszonyuk, azoknak jövőre megint többet kell fizetniük. Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 2018. január 1-jétől a fogyasztói árindex tervezett növekedésével párhuzamosan havi 7110 forintról (napi összege 237 forintról) 7320 forintra (napi összege 244 forintra) nő.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.