Gazdaság

Lejárt tejes piskótaszeletet árultak a Tescóban

Olvasónk a Váci úti Tescóban vásárolt április 5-én, ahol olyan Snack latte Balconi tejes piskótaszeleteket tett a kosarába, amelyeknek már március 30-án lejárt a szavatossága. De ezt csak otthon vette észre. Bosszankodott, mert két és fél éves unokájának szánta a nasit, beosztva, egy-egy napra. Így azonban nem adhatta oda neki.

Elküldte nekünk a blokkot, meg a tejszelet fotóját, mi meg megkérdeztük az áruházláncot, hogyan történhet ilyen, lesz-e következménye, és a Nébih-et, mit tesznek, ha hasonló bejelentést kapnak.

A Tesco sajnálja

Az áruházlánc elnézést kér olvasónktól a hiba miatt, és azt is jelezték, hogy mint minden hozzájuk beérkező panaszt vagy észrevételt, ezt is kivizsgálták. Mint írták, egyeztettek az áruház vezetőjével és a minőségbiztosítási osztályon dolgozókkal, újraoktatták a kollégákat, és a hálózat minden boltját arra kérték, hogy az olvasónk által említett szeletet ellenőrizzék a boltokban és a raktárakban is.

Egyébként a hipermarketlánc két úton is igyekszik megakadályozni, hogy lejárt áru legyen a polcokon, egyrészt elektronikusan nyilvántartják a lejárati időt (több napra előre látják, mi mikor jár le), másrészt az árufeltöltőknek is figyelniük kell erre.

Ennek ellenére nagyon ritkán, de előfordulhatnak elszigetelt hibák – ismerték el. Hozzátették: évek óta működik náluk a 100% elégedettségi garanciaszolgáltatás, ami azt jelenti, hogy ha a vásárló nem elégedett egy jótállással nem rendelkező termékkel, legyen szó akár minőségi, árbeli vagy egyéb indokról (például nem ízlik neki az adott termék), 28 munkanapon belül visszaviheti, és visszafizetik az árát (sajátmárkás termékeknél még blokk sem kell.) Panaszt is lehet tenni ilyen esetben, a helyszínen, szóban, írásban, emailben is.

A Nébih soron kívül vizsgálja

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) válaszában azt írta, hasonló eset bejelentésekor a járási hivatal munkatársai végeznek soron kívüli vizsgálatot – ez történik most is.

Az élelmiszer-előállító és -forgalmazó létesítmények ellenőrzésekor a hatóság minden esetben ellenőrzi, hogy a végzett tevékenység feltételei, illetve a forgalomba hozott élelmiszerek megfelelnek-e az európai uniós és nemzeti jogszabályokban foglalt előírásoknak, és azt is nézik, hogy megfelelő volt-e a vizsgált létesítmény önellenőrzése.

Indokolt esetben a hatóság szankciót alkalmaz, ami lehet figyelmeztetés, a tevékenység korlátozása vagy megtiltása és bírság is.

A menetrendszerű ellenőrzések tapasztalatai szerint viszonylag ritkán fordul elő egyébként, hogy lejárt szavatosságú árut találnak az ellenőrök – a tavaszi ellenőrzéskor a vizsgált termékek 0,7 százalékát kellett ilyen okból kivonni a forgalomból.

A Nébih kitért rá válaszában, hogy az élelmiszer-vállalkozóknak követniük kell a lejárati időt, és arra is, hogy bár komoly rendszereket alkalmaznak a nagyok, ennek ellenére is előfordulnak hibák.

  • Nébih-tipp: vásárláskor mindig nézzük meg az élelmiszerek jelölését, lejárati idejét, a csomagolatlan termékeknél pedig a színt, szagot, állagot is. Hozzátették: az áru értékének visszatérítéséhez a vásárlás helyén kell bejelentést tenni, ami biztosítja azt is, hogy a lehető leggyorsabban lekerüljön az érintett tétel az üzletek polcairól.

Ha élelmiszer-biztonságot érintő kérdésről van szó, akkor a Nébih emaillen (ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu) és telefonon is 06-80/2-63244 egész nap fogadja a bejelentéseket – annyi a kérésük, hogy minél több adatot, információt közöljünk a konkrét esetről.

A fotót olvasónk küldte be. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik