Gazdaság

Állami sofőrképzés: aligha sikerül a kormány terve

Tavaly augusztusban jött a hír, hogy (az azóta már a Waberer’sből kiszállt) Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke miniszterelnöki megbízottként 16 pontos tervet rakott le az asztalra, melynek része volt az is, hogy 5 milliárd forintot kért képzésre, hogy megszüntessék a sofőrhiányt.

Rábólintott a tervre a kormány és 6 ezer fő ingyenes kiképzését tűzték ki célul, uniós, illetve hazai forrásból előteremtve a költséget (C, a C+E vagy a D kategóriájú jogosítvány, és az ehhez kapcsolódó alapképzés megszerzésének költsége).

A lehetőség rögtön nagyon népszerű lett, ami nem véletlen, hiszen mint utánajártunk, a leendő sofőrnek alapesetben (bukás nélkül) 400-500 ezer forintba került tavaly piaci alapon az, hogy elvégezze a szükséges tanfolyamokat. Ehhez képest

az ingyenesség és a várható 400 ezer forint körüli fizetés igen vonzó.

Nem véletlen tehát, hogy tavaly október közepére már 23 ezren jelentkeztek. Ekkor kezdődtek el egyébként az első tanfolyamok. Kíváncsiak voltunk, hol tart most a képzés.

41 ezerből 440

A programot koordináló Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója, Pákozdi Szabolcs megkeresésünkre azt írta, eddig több mint 41 100 fő regisztrált a programra. A csoportos tájékoztatókon pedig országosan több mint tízezren vettek részt. Kérdésünkre, hogy közülük hányan feleltek meg, vagyis kezdhették meg a képzést, azt válaszolta, mintegy 3500-an kezdték meg a képzést.

Azt is megtudtuk, hogy október közepéig mindösszesen 440-en végeztek eredményesen és helyezkedtek el. A végzettek 10 százaléka volt nő.

sofőrképzés
De! Teljes foglalkoztatottság

Az igazgató hangsúlyozta: a képzés megkezdésének feltétele, hogy a támogatott személy magyarországi székhelyű áruszállítással, személyszállítással, vagy fuvarszervezéssel foglalkozó társaságtól munkaadói szándéknyilatkozattal rendelkezzen, valamint a képzés indulásakor vállalja, hogy annak sikeres teljesítését követően a szándéknyilatkozatot kiállító munkáltatónál kíván elhelyezkedni.

Kíváncsiak voltunk, van-e a programban utánkövetés, Pákozdi Szabolcs azt válaszolta, a képzések megvalósulását képzési monitoring kíséri, a támogató és a megvalósító képzőintézmények nyomon követik az egyének életútját a programban a képzési idő alatt.

Azt is firtattuk, a biztosítékok ellenére voltak-e olyan sofőrök, akik elvégezték az ingyenes képzést, és végül mégsem helyezkedtek el a fuvarozásban. Kiderült, az OFA-nak nincs tudomása olyan támogatottról, aki a képzést követően nem helyezkedett el. Az országban meglévő munkaerő-kereslet alapján nem várható, hogy a képzést sikeresen teljesítőknek ne sikerülne munkába állniuk – tették hozzá. Vagyis egyelőre nem igazolódott be az a feltevés, hogy a frissen végzett sofőrök elmennének külföldi cégekhez dolgozni. 

A gyakorlati vizsgán elvéreztek páran

Tavaly szeptember az OFA kérdésünkre közölte, hogy a program által támogatottak megfelelő felkészítést fognak kapni ahhoz, hogy a különböző típusú vizsgákon sikerrel vehessenek részt. Rákérdeztünk hát, ez a vállalás mennyire sikerült, illetve volt-e lemorzsolódás.

A programgazda szerint a lemorzsolódási arány elenyésző, mindössze 2-3 százaléka. Oka pedig általában az, hogy a gyakorlati vezetési vizsgán sikertelen a teljesítés, illetve hogy a pótvizsga-kötelezettséget elmulasztja a reménybeli sofőr.

Az elméleti vizsgákon igen alacsony volt a sikertelenül teljesítők aránya, aki pedig elsőre elhasalt a gyakorlatin, de elment a pótvizsgára, az másodjára általában sikerrel vette az akadályt és megszerezte a jogsit. De még ekkor sem mindenki.

A lemorzsolódás oka volt még, hogy  néhányan időközben olyan élethelyzetbe kerültek (költözés, egészségügyi állapot megváltozása, stb.), ami miatt nem tudták befejezni a képzést.

Valószínűleg többet várt az OFA

Egy sofőrképzőt is megkérdeztünk, ők mit tapasztaltak. Cikkünk megjelenése után, hétfőn jött a válasz a Kamionsulitól. Náluk eddig 501 fő volt csoportos tájékoztatón, közülük mintegy 230 fő az, akik képzésbe is kerültek. Ebből a létszámból eddig összesen 46 fő végzett a képzéssel. Vélhetően sokkal magasabb létszámra számított az OFA – jegyezte meg az autósiskola válaszában.

Náluk a képzésből körülbelül tízen morzsolódtak le, aminek különböző okai voltak. (Hogy mi, azt nem részletezték.)

Még mindig várják a jelentkezőket

Az OFA oldalán látható, hogy azóta is folyik a toborzás. Annak ellenére, hogy már több mint 41 ezeren regisztráltak. Igaz, közülük csak 10 ezren vettek részt a csoportos tájékoztatókon. Kíváncsiak voltunk, mi az oka annak, hogy még mindig várják a leendő sofőröket. Nem jelentkeztek elegen, vagy időközben kiderült, hogy több kamionosra lenne szükség?

Az OFA szerint a cél nem változott: az országos programmal a logisztikai ágazatban fellépett 6000 fős munkaerő-keresletet szeretnék orvosolni. A képzés megkezdését megelőző kiválasztási eljárások alapján egyébként az derült ki, hogy a csoportos tájékoztatókon résztvevők közül körülbelül minden harmadik-negyedik személy felelt meg és kerülhetett képzésbe. Ezért szükséges, hogy az országos igény alapján biztosítsák továbbra is a kiválasztást.

Fotó: Thinkstock
Fotó: Thinkstock

Még bő 30 ezer jelentkező kellene?

Ha az eddigi arányokat alapul véve számolunk, akkor igazat kell hogy adjunk nekik:

  • 3 százalékos lemorzsolódást figyelembe véve 6180 főnek kellene elkezdenie a képzést ahhoz, hogy 6 ezren végezzenek.
  • 10 ezer tájékoztatón felvettből 3500-an feleltek meg, és kerültek be a programba, akkor ahhoz, hogy 6180-an bekerüljenek, 17 650 főnek kellene eljutnia odáig, hogy elmenjen a csoportos tájékoztatókra.
  • 41 400 regisztráltból csak 10 ezren mentek el a csoportos tájékoztatóra – ezek szerint összesen több mint 73 ezer regisztrált kellene ahhoz, hogy teljesüljön a program, és meglegyen a 6000 kiképzett sofőr.

Vagyis ezek szerint még legalább 32 ezer érdeklődő kellene. Október 31-ig, mert addig regisztrálhatnak az érdeklődők. Gyanítjuk, ez nem lesz meg. Persze az is járható út lehetne, hogy akik korábban regisztráltak, azok elmennek a tájékoztatásra és a szűrésre, és ha kiválasztják őket, belevágnak a programba. Kérdés, erre van-e esély, ha eddig nem tették meg a szükséges lépéseket.

Arról egyelőre nem értesültünk, hogy meghosszabbítanák a jelentkezés határidejét. De ki tudja. Mindenesetre az ágazat fejlődését nézve biztos, hogy szükség lenne még sofőrre.

Rohamléptekkel bővül a szektor

A KSH legfrissebb adatai szerint hatalmas volt a bővülés. 2015 II. negyedévéhez képest idén az iparágban: a szállítást főtevékenységként végző vállalkozások 5,0 százalékkal nagyobb tömegű árut szállítottak, árutonna-kilométerben mért teljesítményük pedig 6,6 százalékkal nőtt.

Ugyanebben az időszakban a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett tehergépkocsik száma 29 százalékkal emelkedett és a tehergépkocsik 58 százalékát új járműként regisztrálták.

Jó hír a végére

Nap mint nap halljuk a hírekben, hogy felborult vagy karambolozott egy-egy kamion. Ez elgondolkodtatott minket, vajon ebben szerepe lehet-e annak, hogy sok a frissen végzett sofőr.

Persze az újak nagyobbik része valószínűleg külföldi fuvarokat kap, de azért megnéztük, hogy vajon a tömeges képzés mellett hogyan alakultak a hazai baleseti statisztikák.

Jó hírünk van, a rendőrség adatai szerint egyelőre nem látható, hogy több személyi sérüléssel járó kamionos baleset lenne, mint korábban.

kamionosbalesetek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik