Gazdaság

A Tej Terméktanács ellátási gondokkal riogat

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács sajtóközleményt adott ki a tejpiacot érintő főbb változásokról. Mint írják, a napokban, a sajtóban megjelent a mezőgazdasági termelői árakkal foglalkozó hírekhez kapcsolódóan az alábbi tejágazati kiegészítés szükséges.

Lassult a nyerstej árának csökkenése, de

Kétségtelen tény, hogy a hazai nyerstej árak csökkenése júliusban is folytatódott, azonban a csökkenés üteme lényegesen lelassult. A magyarországi átlagár az EU tagállamainak nyerstej áraiból felállított rangsor 25. helyét foglalja el – tették hozzá.

Az idei júliusi 65,90 Ft/kg hazai felvásárlási ár még így is 12 százalékkal alacsonyabb, mint a 2015. júliusi ár (74,51 Ft/kg), amikor is az elmúlt 5 év legalacsonyabb felvásárlási árát mértük.

Más európai országokban már emelkedik a nyerstej ára

Európában, illetve a környező országokban ugyanakkor már merőben más tendenciákat látunk. A spot (azonnali) piaci nyerstej árak 2016 áprilisában érték el mélypontjukat, azóta hónapról-hónapra emelkednek. A legnagyobb mértékű javulás június-július hónapokban volt megfigyelhető, augusztus hónapban az árak kis mértékben, de tovább emelkedtek.

A nyerstej spot piaci (Verona) ára 2016 augusztusában 44 százalékkal volt magasabb az áprilisi árnál.Ugyanezen időszakban 51 százalékkal emelkedett a külföldi eredetű teljes és 70 százalékkal a fölözött pasztörizált tej spot piaci ára. A Lodi nyerstej spot piaci ára 2016 augusztusában 48 százalékkal volt magasabb az áprilisi árnál. Ugyanezen időszakban 58 százalékkal emelkedett a külföldi eredetű teljes és 78 százalékkal a fölözött pasztörizált tej spot piaci ára. A nyerstej holland spot piaci ára 2016 augusztusában 64 százalékkal haladta meg az áprilisi árat. A németországi (Hannover) sajtárak (Gouda, Edamer) jellemzően 30 százalékos áremelkedésen vannak túl az elmúlt négy hónapban – sorolja a terméktanács közleménye.

Ez utóbbi azért is fontos adat szerintük, mivel 2015-ben több mint 25.000 tonna (!) sajt érkezett Németországból hazánkba. A 40 százalékos zsírtartalmú tejszín 2016. augusztusi ára 50 százalékkal magasabb az áprilisi árnál.

Magyar nyerstej kivitelre

Azt is mellétették, hogy a hazai nyerstej kiviteli árak trendje tipikusan megegyezik a spot piaci trenddel. A májustól mérhető javulás a kiviteli árakban is érezhető, a májusi még enyhe növekedést követően a júliusi 80,15 Ft/kg export ár már 43 százalékkal (!) magasabb, mint az áprilisi ár.

A fenti spot piaci változások változatlan irányú folytatása esetén fennáll a veszélye annak is, hogy a hazai tejtermelők akár szerződést is bonthatnak a hazai feldolgozókkal és elviszik a tejet Magyarországról.

Ellátási gondokhoz vezethet

A terméktanács szerint a mostanra elmélyült, igen elhúzódó válság miatt a hazai tejtermelők rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. A hazai tejtermelők és a feldolgozók hazai tej és tejtermékekkel kívánják kiszolgálni a magyarországi kiskereskedelmi láncokat. Ha azonban a magyarországi nyerstajárak továbbra is a legmélyebben maradnak Európában, félő, hogy ellátási gondok is lehetnek.A 1308/2013/EK rendelet értelmében egy szakmaközi szervezet feladatai közé tartozik az ellátási lánc szereplői közötti párbeszéd, a termelés és a piac ismeretének és átláthatóságának növelése, a termelési potenciál előrejelzése, a piaci ártendenciák feljegyzése és a termékek forgalomba hozatalát érintő koordináció.

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács minden lehetséges lépést megtesz a hazai tejtermelők életben tartása érdekében, és hasonlóra kéri partnereit is: a hazai tejtermelők életben tartásához a nyerstej, illetve az átadási árak rendezése nem tűrhet halasztást – szögezik le.

(A közleményben szereplő piaci adatokat a http://www.clal.it és a http://ec.europa.eu oldalakról vették át. )

Ajánlott videó

Olvasói sztorik