Gazdaság

1800 új munkahelyet hoznak amerikai cégek

24.hu
24.hu

2016. 02. 19. 10:52

Négy amerikai vállalattal állapodtak meg befektetésekről – mondta Szijjártó Péter.

Négy újabb amerikai vállalattal sikerült megállapodni magyarországi befektetésekről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1-en.

A beruházások az IT-szektorban, az autóiparban és a szolgáltatások területén valósulnak meg, és összesen 1700-1800 embernek adnak majd munkát – közölte a tárcavezető. Szijjártó azt is elmondta: az Egyesült Államok a második legnagyobb magyarországi befektető Németország után, több mint 1600 amerikai vállalkozás 91 ezer embernek ad munkát, a befektetéseik értéke eléri a 9 milliárd dollárt.

Szijjártó amerikai látogatásán az ENSZ főtitkár-helyettesével is tárgyalt a szíriai válságról, és arra kérte, hogy a világszervezet gyorsítsa fel azt a folyamatot, melynek nyomán lehetővé válik az 1956-hoz kapcsolódó dokumentumok titkosításának feloldása.

A miniszter moszkvai látogatásáról is beszélt, az aktuális kormányzati agendának megfelelően „az évszázad üzletének” nevezte a paksi bővítést, hangsúlyozva, hogy ezzel 43-ról 60 százalékra nő a nukleáris úton előállított elektromos energia aránya, „több ezer munkahely jön létre, ráadásul mindezt hitelből fedezik”. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 23.
Mol felirat az olajkonszern töltőállomásán Budapesten, a Szentendrei úton 2017. március 23-án.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.