Járműipar - Budapest - Magyar fejlesztésű buszok Svédországba
Gazdaság

Rába-buszok helyett török járművek közlekedhetnek a Várban

24.hu
24.hu

2016. 02. 18. 06:33

Az Orangeways-nek nem sikerült dűlőre jutni a magyar gyártóval.

Még el sem kezdődött azoknak a Rába S 91-es midibuszoknak a gyártása, melyeknek májusban már utasokat kellene szállítaniuk a budai Várban. A BKK az Orangeways-szel szerződött az új buszok üzemeltetésére, a cég pedig a magyar Rábával az Euro 6-os motorral szerelt járművek szállítására.

A Rába korábban úgy tájékoztatott, hogy a szerződést megkötötték az Orangeways-szel és arra vártak, hogy partnerük is teljesítse az abban foglaltakat, valamint megteremtődjenek a finanszírozási feltételek. Kovács Miklós, az Orangeways-csoport vezérigazgatója ezzel szemben azt mondta: a cég rendelkezik a forrással, a projekt azért feneklett meg, mert a finanszírozó Növekedési Hitel Bank típusengedélyt kért a Rábától, amit az nem adott át.

A Világgazdaság értesülése szerint az Orangeways török Karsan buszokkal teljesítené a BKK-val kötött szerződést, de az szinte biztos, hogy május 1-ig nem érkeznek meg ezek a járművek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor Angela Merkel greets an interactive robot at the digitalSTROM stand during the annual Girl's Day fair at the chancellery in Berlin on April 26, 2017.
The fair aims to attract young women to hi-tech and engineering jobs.  / AFP PHOTO / John MACDOUGALL
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.